Szerény ember az új pápa

nlc | 2013. Március 14.
Visszafojtott lélegzettel ültünk szerda este a tévé előtt. A levegőt csak akkor engedtük ki, amikor a vatikáni kémény is a fehér füstöt. Azt jelentette: megvan az új pápa. Nos, ismerjük meg őt kicsit közelebbről!

Március 13-án, este hét óra után a bíborosok döntésre jutottak: kétharmados aránnyal megválasztották a katolikus egyház fejét, a hetvenhat éves, argentin Jorge Mario Bergoglio-t.

Forrás: usatoday.com

A várva várt eseményt fehér füst jelezte a Vatikánban: ebből tudta az összesereglett tömeg, hogy eredmény született. Még két napba sem tellett a dolog: ez igen gyors választásnak számít. A döntést követő egy órán belül derült ki, kié a megtiszteltetés. Esélyesként emlegették a milánói érseket, de sokan számítottak brazil, amerikai, kanadai vagy Fülöp-szigetek-i pápára. A magyarok reménykedtek Erdő Péter esztergomi érsek megválasztásában, ám szakértők úgy vélték, a gyors döntés az esélyesebb jelöltek egyikének kedvez.
Ehhez képest meglepetés, hogy az argentin elöljáró – aki egyébként olasz bevándorló vasutasok gyermeke, választott nevén Ferenc – személye jelentette a kompromisszumot.

A döntés pillanatában hatalmas fesztivállá alakult át a Vatikán: mindenki tapsolt, éljenzett, a főtér felé futott, hogy részese legyen az ünneplésnek, de Magyarországon is több helyen megszólaltak a harangok.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires jezsuita érseke szinte egész karrierjét hazájában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.
A frissen megválasztott pápa urbi et orbi – a városnak, Rómának és a világnak – mondott áldást a Szent Péter-bazilika erkélyéről. “Úgy tűnik, a bíborosok a “világ végéről” választottak pápát… köszönöm a fogadtatást” – tette hozzá szerényen az első latin-amerikai egyházfő, aki megválasztása után bejelentette, hogy pápasága első napján magánlátogatást tesz egy római Mária-kegyhelyen. Csütörtök reggel elhagyta a Vatikánt, és fél órát a Santa Maria Maggiore bazilikában imádkozott. A bazilika oldalsó bejáratán távozott, megkerülve a rá váró fotósokat.

Latin-Amerika-szerte hosszan tartó örömünnep folyik: utoljára az ókorban állt Európán kívüli pápa az egyház élén. A legnagyobb “fesztivál” természetesen Argentínában volt, ahol tömegek vonultak az utcákra és a templomokba, bár a hívők többségét az első pillanatban meglepte a döntés. Fóthy István, az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének elnöke így fogalmazott: “Buenos Airesben most olyan a hangulat, mint mikor Lionel Messi gólt rúg”.

A térségben úgy tekintenek a Ferenc nevet választó pápára, mint akinek legfőbb céljai közé tartozik a szegények támogatása: erre utal a névválasztása (bár Bergoglio vélhetően Assisi Szent Ferencnek az egyház nehéz idők utáni újjáépítését célzó törekvéseire is utalni kívánt). A Vatikán szerdán késő este hivatalosan közölte, hogy a katolikus egyház új vezetőjének neve Ferenc pápa, a név előtt nem szerepel az egyes sorszám. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a pápa majd akkor lesz I. Ferenc, ha már “lesz egy II. Ferencünk”.

Számos kommentár szerint legfőbb ideje volt, hogy az egyházfő latin-amerikai legyen, hiszen a hívek legnagyobb tömege, a katolikusok több mint 40 százaléka ott él.

Exit mobile version