Mire jó a családállítás? – Karafiáth Orsolya kipróbálta

Jó pár éve – talán hat is – voltam először a Hellinger nevével fémjelzett, nálunk akkoriban még kevésbé ismert család-, illetve rendszerállításon. A háromnapos foglalkozásokat egy házaspár vezette, és mi, csoporttagok voltunk vagy harmincan. Tudtam már akkor is, hogy a módszer eléggé vitatott „szakmai körökben”, de egy hosszú és számomra nem túl hasznos terápia után éppen további segítséget kerestem. Nos, ott és akkor hatalmas volt a csalódásom: azt éreztem, hogy felnőtt emberek azért jöttek ide, hogy szerepeljenek, és hogy az indulataikat, sérelmeiket gond nélkül kiadhassák magukból. Volt ott minden: fetrengés, szerepjátszás, hatalmas zokogások. Humbugnak  tűnt az egész.
Dr. Pusztai Ildikót többen ajánlották nekem, gondoltam, még egy próbát megér a dolog. Természetesen nem álruhás királylányként mentem, Ildikóval hosszan egyeztettünk előtte, és a csoporttagok engedélyét is kikértük. Mert – ahogy az önismereti csoportoknál is – itt is alapvető fontosságú, hogy amit a csoportban megtudunk, azt nem adhatjuk ki.

Így működik a kollektív lelkiismeret

Reggel tízkor találkozunk, egy rövid felvezetőben Ildikó ismerteti a módszer alapjait, ami után rögtön nyilvánvalóvá válik, milyen problémánkra lehet segítség a családállítás. „A testi és lelki bajok hátterében tudattalan sorsátvételek vagy saját életbeli történetek állhatnak. A családállítás a nehéz sorsokról szól, csak ezzel dolgozunk. Ha »átvett a csomag«, leteheted, ha a tied, akkor is.”
Ezután megismerkedünk a módszer alapfogalmaival is. „Ha egy klán-taggal valami életbevágóan rossz történt, akkor nehéz sorsa van – magyarázza dr. Pusztai Ildikó. – Az egyéni lelkiismereten túl működik egy kollektív »rendszer-lelkiismeret« is, amely az egyén számára tudatosan nem – vagy nehezen – hozzáférhető. Ez az emlékezet tartalmaz mindent, ami a klánunkban történt. Ha valakinek nehéz sors jutott, ha megsérülnek azok a törvényszerűségek, amelyek a családi rendszerre hatnak, akkor működési zavart okozhatnak a rendszerben. Ezt a zavart érzékelhetik a családtagok, akik tudattalanul, mintegy gyermeki szeretettől vezérelve »átveszik a nehéz sorsot«, és annak ellenére, hogy akár nem is ismerték az illetőt, ugyanúgy élnek, éreznek, viselkednek, mintha az a rossz dolog velük történt volna meg. Mintha azt mondanák önmagukban: »majd én átveszem a te terhedet«. Az ilyen, tudattalanul ható fogadalmakat hozzuk a felszínre a családállítás segítségével.”

A csoportban tizenketten vagyunk, ebből páran csak segítőnek jöttek, nem akarnak „állítani”. Ez a létszám épp rendben lévőnek tűnik, Ildikó szerint nem szerencsés tizenöt fősnél nagyobb csoporttal dolgozni. Elsőként jelentkezem, a problémám a hipochondriám, amitől lassan már létezni sem tudok, a rettegés, hogy szörnyű betegségem lesz, amitől lassan pusztulok majd el. Csaknem két óráig tart az állítás – bár belülről nem tűnik annyinak. 

Megoldások térbe rendezve

Először vázoljuk a problémát egy mondatban. Utána az állításvezető rákérdez az általunk tudott nehéz sorsokra a klánból. Majd – ha mi állítunk – kiválasztjuk a csoportból azokat, akik a klánunk tagjait megjelenítik. Mások állításánál minket kérnek meg hasonló feladatra. Leírva furán hangzik, de a képviselők tényleg elkezdenek mozogni a térben, és végül felvesznek egy alakzatot. Ebben a képben mondódnak ki az alapmondatok, amiket a terapeuta után kell mondanunk. Aztán szünet. A szünetekben nem tanácsos beszélnünk arról, ami történt, de senki nem is akarna.   
Ildikó figyelmeztet, hogy ne agyaljunk, csak az érzeteinkre figyeljünk – ami még nem érzés, hanem valami, ami jelez a testünkben.
„Ma még kutatjuk azt, hogy mi módon történik a nehéz sorsok átvétele, és azt is, pontosan mi módon hat a családállítás, a kép maga – mondja dr. Pusztai Ildikó. – A hatásvizsgálatok szerint a családállításon részt vevők 74 százalékának az életében pozitív változás történik 3–6 hónapon belül. A jelenlevők 14 százalékánál egy év is kell ehhez, a maradék 12 százalék pedig nem érzékel ilyesmit – rosszabbodás nem fordul elő.”

Nálam végül az „jött ki”, hogy újfent pszichoterápiára lenne szükségem. „Fontos tudni, hogy a családállítás nem mindenre és nem mindenkinek jó – figyelmeztet Ildikó. – Gyakran előfordul, hogy nem átvételről van szó: a kliens élettörténetében nem találunk nehéz sorsot, ám gyerekkorától kezdve hatottak rá a többiek viszonyulásai, amelyek hajlamosították a sérülésekre. Ilyenkor a pszichoterápia az elsődleges út, és az egyéb módszerek, mint amilyen a családállítás is, a gyógyulás kiegészítő módszere lehet.”
Hogy én melyik csoportba tartozom, nem tudnám megmondani. Az viszont világos lett számomra, hogy a legfontosabb a terapeuta, a csoportvezető személye. Az, hogy hogyan kezeli a hirtelen feszültségeket, a megindultságot, és hogy azt is ki tudja mondani, hogy mire nem alkalmas ez a módszer. Varázsolni nem célszerű vele, mert nem arra való.