Lelki tréning esküvő előtt

1. Családdal vagy kettesben?

Egyre több pár dönt úgy, hogy megspórolja az esküvőszervezéssel, a két család összehozásával járó konfliktusokat, és inkább egy távoli, romantikus helyen mondja ki a boldogító igent, édes kettesben. Bár ez a megoldás első pillantásra nagyon vonzónak tűnik, Baktay Zelka és Baktay Miklós párterapeuták szerint több szempontból is problémás lehet, ha kizárjuk a családot az esküvőből. „A lagzi nagy megpróbáltatás a pár számára, hiszen ott van mondjuk Egyszerű Lajos meg Menő Béla mint két örömapa, és a hozzájuk tartozó két család két különböző identitással – mondja Miklós. – Sokkal könnyebb azt mondani, hogy elmegyünk Velencébe, kettesben elgondolázgatunk, és piszok jól megértjük egymást. De a párkapcsolat olyan, mint egy kert: ahogy abban is vannak virágok, gyümölcsfák és bokrok, úgy a pár sincs egyedül, hanem be vannak ágyazva a tágabb családba. Ahhoz, hogy a kapcsolat jól működjön, ápolni és gondozni kell az összes bokrot, fát és virágot a kertben.” A későbbi problémamegoldásban is gondot okozhat, ha mindjárt az első alkalommal elmenekülünk a nehézségek elől. „Amikor már az esküvővel járó konfliktusokat is a szőnyeg alá söpörjük, valószínűleg a következő problémánál is ugyanezt fogjuk tenni. Hasznos lehet ezekkel már a jegyesség alatt megküzdeni, mert a közös megoldás jó érzéssel tölt el, és hatalmas erőforrás lesz a későbbiekre nézve” – teszi hozzá Miklós.

2. Normális a nászfrász?

Az elköteleződés ijesztő szó – olyannyira, hogy könnyen elbizonytalaníthat a döntésünkben. Vajon tényleg ő az igazi? Biztos, hogy vele akarom leélni az egész életemet? Ezek a gondolatok annyira felerősödhetnek az eljegyzés után vagy az esküvő előtt, hogy azt hihetjük, a kapcsolatunk nem elég stabil egy ilyen nagy lépéshez. Pedig valójában nem erről van szó – vélekedik a Baktay házaspár.
„Az eljegyzéssel egy új szakasz kezdődik a pár életében – még akkor is, ha előtte együtt éltek. Míg korábban önfeledten voltak együtt a jelenben, addig az eljegyzés egy nagyobb perspektívába helyezi a kapcsolatot. Ilyenkor végigpörög a fejünkben, hogy milyen volt nekünk együtt, és megpróbáljuk megrajzolni a kapcsolatunk jövőbeli útját. A nászfrász éppen azoknál jelentkezik, akik ezt a perspektívát tényleg rendesen végiggondolják. Egészséges és normális, ha valaki ettől kicsit meginog, sőt azt jelenti, hogy komolyan veszi az elköteleződést” – mondja Zelka. Aki viszont az utolsó pillanatban fújja le az esküvőt, az nem a nászfrász miatt teszi. „Az ilyen helyzeteknek általában hosszú előtörténetük van. Sokszor kiderül, hogy az illető nem is akarta a házasságot, csak nem találta meg azt a pillanatot, amikor elmondhatta volna” – fűzi hozzá Zelka.

3. Hogyan éljük túl a szervezést?

Az esküvői előkészületek során számos konfliktus adódhat, amelyek próbára tehetik a kapcsolatot. Az örömszülők sokszor beleszólnak a szervezésbe, nem beszélve a problémás, kiállhatatlan rokonokról, akiket muszáj meghívni az esküvőre. „Ha nem problémának fogjuk fel ezeket a helyzeteket, hanem egy kalandnak, amit közösen kell végigcsinálnunk, akkor az mindjárt összekovácsoló élmény – magyarázza Zelka. – Amikor az egyik rokon sokat iszik, és félünk, hogy az esküvőn be fog rúgni, szolgáljanak fel neki a pincérek preparált söröket. Ő azt hiszi, hogy alkoholos italt kap, ám az valójában alkoholmentes. Ez egy közös, kreatív feladat, hiszen együtt találtátok ki.” A szervezés időszaka arra is nagyon jó, hogy gyakoroljuk az egymásra figyelést. „A vőlegény félelmein sokat enyhíthet, ha azt érzi, hogy ő a fontos, nem pedig az a szerep, amit eljátszik. Nem csupán berakták egy forgatókönyvbe, hanem a párjával együtt írják a sztorit úgy, ahogy nekik jó” – mondja Zelka. Ellenkező esetben, például ha a nő túlzottan az esküvő részleteire fókuszál, és nem figyel a társára, az a későbbiekre nézve sem kecsegtet sok jóval. „Nézd meg, hogyan viselkedik veled az esküvő előtt, mert olyan lesz később is, például amikor megszületik a gyereketek. Ha nem érdekelte a véleményed, és nem figyelt rád a szervezés közben, a gyerek körüli teendőkből is ki fog hagyni.”

4. A nagy nap tényleg olyan nagy?

Az esküvőnek kitüntetett figyelmet szentelünk. Rengeteg időt, energiát és pénzt fordítunk arra, hogy a lehető legjobban alakuljon. „Ez egy bölcs működés, mert amibe sok energiát fektetünk, azt jobban fogjuk értékelni” – vélekedik Zelka. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy legyen bármekkora élmény is az esküvő, jóval nagyobb értéke lesz az előtte szerzett közös élményeknek. „A jegyesség időszaka a legkomolyabb erőforrása egy kapcsolatnak. Mi azt nevezzük élménynek, ami érzelmileg és fiziológiásan is megmozgat: például amikor beragadunk a sárba, és közösen kiszabadítjuk az autót. Ezek másképp és máshol tárolódnak az idegrendszerben. Ha sok ilyen közös emlékünk van a párunkkal, az erős kötőanyag köztünk. Amikor később jönnek a problémák, van hova visszanyúlni: felidézni, milyen jó fej tud lenni a másik, mennyit lehet vele hülyéskedni, vagy milyen aranyos, amikor megrémül” – magyarázza Zelka.

5. Hogyan köteleződjünk el?

Pál Feri atya rengeteg párral találkozik az egyházi házasságot megelőző jegyesoktatásokon. Szerinte az elköteleződés egy folyamat, aminek a jegyesség időszakában kell kibontakoznia. „Az elköteleződésnek három dimenziója van. Az egyik a személyre vonatkozó: »Bár sok választási lehetőségem lett volna, és bizonyára mással is lehetnék boldog, mégis te vagy az igazi. Eldöntöttem, hogy így tekintek rád.« A második az etikai, erkölcsi elköteleződés: »Hűséges vagyok hozzád, tisztellek, megbecsüllek, segítek neked, nem adom ki a titkaidat, nem szidlak másoknak.« A harmadik a strukturális dimenzió: »Igyekszünk egy közös külső-belső világot megteremteni, ahol nemcsak enyém meg tiéd, hanem miénk is van: a mi pénzünk, a mi lakásunk, a mi gyerekünk, a mi szabadidőnk.«
A belső világ a közös élmények, egymás megismerése, elfogadása révén, a külső pedig többek között a származási családról való leválás által tud megszilárdulni. Férfiként többé már nem az anyám a legfontosabb nő az életemben, hanem a leendő feleségem, és fordítva. Ez nem is olyan könnyű, és veszteségekkel is jár. A szüleink értettek félszavakból is, a párunknak pedig magyarázkodnunk kell. Mégis elindulunk abba az irányba, hogy már nem a szüleinkkel osztjuk meg a belső világunkat, hanem a leendő házastársunkkal. Akkor is, ha ő még kevésbé ért meg minket, mint a barátunk vagy a szüleink. De ezt a munkát nem lehet megspórolni, különben nem alakul ki egy új, közös élet.”