Pszichotrükkök kamaszokhoz

A kamaszkorra jellemző hallgatagság és távolságtartás nem jár egyedül: gyerekünk egyre kevésbé mutatja ki az érzelmeit, és egyre kevésbé igényli a szeretetmegnyilvánulásainkat is. Nemrég még néhány puszi és simogatás megnyugtatta, most viszont láthatóan kényelmetlen, talán kellemetlen is neki, ösztönösen kitér előlük. A testi érintés terhes számára. Az apák általában jobban, az anyák rosszabbul viselik ezt a hirtelen változást. Tartsuk tiszteletben a gyerekünk tartózkodását, legyünk türelmesek, előbb-utóbb megtörik a jég, és ismét ki fogja mutatni irántunk is a szeretetét!

Mit tegyünk a mindennapokban?

Minden kamasznak szüksége van a magába mélyedésre, és arra, hogy legyen saját, külön világa. A szülők egy része nehezen tudja ezt elfogadni, mindenről tudni szeretne, ezért kérdésekkel ostromolja a gyerekét, aki ezt jobb esetben csak zaklatásnak, rosszabb esetben kutakodásnak vagy a dolgaiba való erőszakos beavatkozásnak érzékeli. Egyébként az ilyen erőteljes fellépés rendszerint éppen az ellenkező eredményt éri el, mint amit szerettünk volna, és akár a párbeszéd megszakadásához is vezethet. Fogadjuk el tehát a kamaszok „magányigényét”, és hogy nincs mindig kedvük beszélgetni velünk! Ne feledkezzünk meg arról, hogy azokat a felnőtteket becsülik, akik támogatják, biztatják és tiszteletben tartják őket!

Ha a gyerek bezárkózik

A kamaszok egy része mindenki elől elzárkózik, ha nehézségei vannak, vagy valami erősen nyomasztja. Nekünk, szülőknek ilyenkor azon kell lennünk, hogy kitaláljuk, mi baja lehet, és igyekezzünk beszédbe elegyedni vele. Ez nem egyszerű feladat, rendszerint úgy reagál, mint a sebesült állat: belekarmol abba, aki a segítségére siet. Próbáljuk megértetni vele, hogy a beszéd könnyíthet rajta, enyhíthet a fájdalmán. De ne akarjuk mindenáron vallomásra bírni: azt biztosan nem fogja jó néven venni! Ahogy azt sem, ha nem veszünk tudomást az állapotáról, remélve, hogy a gondok maguktól is megoldódnak. Könnyen azt gondolhatja, hogy nem törődünk vele, és ez csak rontani fog a helyzeten. Ha a kapcsolatunk elmérgesedett, és alig vagy egyáltalán nem áll szóba velünk a gyerek, semmiképpen se büntessük azzal, hogy nem beszélünk vele. A felnőttek gyakran hárítják gyerekükre a felelősséget a kapcsolat megromlásáért („Annyi baj legyen, akkor nem beszélünk egymással. Majd szól, ha akar valamit!”). Különösen gyakori ez az elvált szülők esetében („Neki kell megtennie az első lépést, és jeleznie, hogy beszélni szeretne velem. Miért nem hív fel?”). De tudjuk, hogy a jó kapcsolat fenntartása mindig a szülők dolga és felelőssége.

Amit még érdemes tudni

• Kerüljük a kiselőadást! Ne eresszük hosszú lére a mondandókat, mert a kamasz hamar bele fog unni, és semmit sem érünk el. A rövid, világos, lényegre törő beszélgetéseket kedveli. Legyünk nyitottak! Az a jó, ha a gyerekünk tudja, bármiről beszélgethet velünk.
• Ne legyenek tabuk közöttünk! Ne ragaszkodjunk mindenáron az elképzeléseinkhez és az elveinkhez, lazítsunk a merevségünkön, és próbáljunk egy kicsit a kamaszok fejével gondolkodni!
• Ne faggassuk! Próbáljuk kivárni, amíg ő kezdeményezi a beszélgetést, vagy legalább hajlandóságot mutat rá.
• Ne tekintsük kisgyereknek! A hangnem nagyon sokat számít. Vegyük figyelembe, hogy a gyerekünk lassan felnő, és ne beszéljünk úgy hozzá, mintha még pici volna („kicsikém, drágaságom, kincsem”)! A tinédzserek általában utálják, ha így becézgetik őket, úgy érzik, visszahúzzuk őket.
• Mindig mindent indokoljunk meg! Kerüljük a hatalmi játszmákat, amelyek sehova sem vezetnek. Ne mondjuk semmire se azt, hogy „márpedig ennek így kell lennie, mert én így gondolom”, vagy „mert így döntöttem”! Ha világosan elmagyarázzuk a döntésünk okát, lehet, hogy a gyerekünk továbbra sem fog egyetérteni velünk, de tudni fogja, mi áll a döntéseink hátterében, és értékelni fogja, hogy ezt megosztottuk vele.
• Ha beszélni szeretne velünk, ne halogassuk! Ha odaáll elénk vagy felhív minket, hogy valamit mondani akar, lehetőleg tegyünk félre mindent (pl. a házimunkát, a munkahelyi feladatainkat), és hallgassuk meg! Ne szalasszuk el az alkalmat!