Pszichotrükkök kamaszokhoz

nlc | 2013. Május 26.
A szülők általában tartanak a kamaszkortól, mert a gyerek megváltozik. Úgy érzik, hogy eltávolodik tőlük, szembefordul velük vagy magába zárkózik. Suzanne Vallières kanadai pszichológus és fejlesztőpedagógus most nekik ad tanácsot.

A kamaszkorra jellemző hallgatagság és távolságtartás nem jár egyedül: gyerekünk egyre kevésbé mutatja ki az érzelmeit, és egyre kevésbé igényli a szeretetmegnyilvánulásainkat is. Nemrég még néhány puszi és simogatás megnyugtatta, most viszont láthatóan kényelmetlen, talán kellemetlen is neki, ösztönösen kitér előlük. A testi érintés terhes számára. Az apák általában jobban, az anyák rosszabbul viselik ezt a hirtelen változást. Tartsuk tiszteletben a gyerekünk tartózkodását, legyünk türelmesek, előbb-utóbb megtörik a jég, és ismét ki fogja mutatni irántunk is a szeretetét!

Mit tegyünk a mindennapokban?

Minden kamasznak szüksége van a magába mélyedésre, és arra, hogy legyen saját, külön világa. A szülők egy része nehezen tudja ezt elfogadni, mindenről tudni szeretne, ezért kérdésekkel ostromolja a gyerekét, aki ezt jobb esetben csak zaklatásnak, rosszabb esetben kutakodásnak vagy a dolgaiba való erőszakos beavatkozásnak érzékeli. Egyébként az ilyen erőteljes fellépés rendszerint éppen az ellenkező eredményt éri el, mint amit szerettünk volna, és akár a párbeszéd megszakadásához is vezethet. Fogadjuk el tehát a kamaszok „magányigényét”, és hogy nincs mindig kedvük beszélgetni velünk! Ne feledkezzünk meg arról, hogy azokat a felnőtteket becsülik, akik támogatják, biztatják és tiszteletben tartják őket!

Még több tanácsot találhatsz Suzanne Vallières Pszichotrükkök kamaszokhoz című könyvében, amely májusban jelenik meg.
(Libri Kiadó)

Ha a gyerek bezárkózik

A kamaszok egy része mindenki elől elzárkózik, ha nehézségei vannak, vagy valami erősen nyomasztja. Nekünk, szülőknek ilyenkor azon kell lennünk, hogy kitaláljuk, mi baja lehet, és igyekezzünk beszédbe elegyedni vele. Ez nem egyszerű feladat, rendszerint úgy reagál, mint a sebesült állat: belekarmol abba, aki a segítségére siet. Próbáljuk megértetni vele, hogy a beszéd könnyíthet rajta, enyhíthet a fájdalmán. De ne akarjuk mindenáron vallomásra bírni: azt biztosan nem fogja jó néven venni! Ahogy azt sem, ha nem veszünk tudomást az állapotáról, remélve, hogy a gondok maguktól is megoldódnak. Könnyen azt gondolhatja, hogy nem törődünk vele, és ez csak rontani fog a helyzeten. Ha a kapcsolatunk elmérgesedett, és alig vagy egyáltalán nem áll szóba velünk a gyerek, semmiképpen se büntessük azzal, hogy nem beszélünk vele. A felnőttek gyakran hárítják gyerekükre a felelősséget a kapcsolat megromlásáért („Annyi baj legyen, akkor nem beszélünk egymással. Majd szól, ha akar valamit!”). Különösen gyakori ez az elvált szülők esetében („Neki kell megtennie az első lépést, és jeleznie, hogy beszélni szeretne velem. Miért nem hív fel?”). De tudjuk, hogy a jó kapcsolat fenntartása mindig a szülők dolga és felelőssége.

Amit még érdemes tudni

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
  • Ha egy nő gyereket akar
  • Miért nem tudnak a nők várni – Vámos Miklós írása
  • Az illatok ereje – beszélgetés Zólyomi Zsolt parfümőrrel
  • A futás, és ami mögötte van
  • Tavaszi megtisztulás – Kedvenc diétáink
  • Lelki tréning esküvő előtt
  • Anyut akarom! – Szeparációs szorongás kisgyerekkorban
  • Miért jó megbocsájtani? – Beata Bishop írása

    Ha szeretnél előfizetni a Nők Lapja Pszichére, itt és most megteheted!

 

Exit mobile version