Fogbetegségeink lelki üzenetei

Sándor Heléna | 2013. Július 08.
A mosolyunk nemcsak a hangulatunkról, hanem az egészségi állapotunkról is árulkodik. Egy szakember pedig a fogaink betegségeiből a lelkünkbe zárt titkainkra is következtetni tud. Erről beszélgettünk dr. Szabó Zoltán fogorvossal.

Bár ezúttal csak egy interjúra érkezem a fogorvosi rendelőbe, mégis összerándul a gyomrom, amikor belépek a rendelő ajtaján. A korábbi kellemetlen fogászati beavatkozások képei peregnek le előttem, és máris görcsösen szorítom össze a szám védekezésképpen. A váróban ülve azonban rájövök, ezek az élmények még a gyerekkoromból származnak, amikor futószalagszerűen kalapálták, fúrták-faragták a fogainkat, és a bátyámmal mindig reszketve ültünk a váróban.

Mosolytervezés
Egy számítógépes programnak köszönhetően lehetőségünk nyílik megterveztetni a számunkra legideálisabb mosolyt. Mindezt az egyén arcára jellemző, karakterét meghatározó vonások alapján teszik. Először egy fotót készítenek a páciensről, majd monitoron keresztül formálják – a lehetőségekhez képest – tökéletessé a fogsorát. Ezután például a fogakra ragasztott porcelánhéjakkal korrigálnak az összképen.

Bizalmasom a fogorvosom

Ma már a legtöbb szakember mindent megtesz azért, hogy bizalommal, félelem nélkül járjon hozzá a beteg. Még a rendelőjét is barátságossá varázsolja. Színes fotókkal, meleg fényekkel, lágy zenével és nyugtató hatású illatokkal segíti az ellazulást. Néhol a beavatkozást végző fogorvosok vidám árnyalatú ruhát viselnek, ezzel is oldva a korábbi traumák emlékeit. A kicsiket játékok, mesék, jutalommatricák várják. A kezeléseket – a sürgős eseteket kivéve – hosszas beszélgetés előzi meg, amikor a doktor az esetleges érzékenységeket, betegségeket, korábbi beavatkozásokat és az igényeket méri fel, majd a beteggel közösen összeállítják a kezelési tervet. „Ezeken a konzultációkon pontos képet kapok a páciens lelkiállapotáról is – mondja dr. Szabó Zoltán. – Rögtön leszűröm, ha valakinek korábban rendkívül rossz élményei voltak a kezelések alatt, és emiatt rettegve jön be hozzám. Ezt fontos oldani, ezért az első alkalommal még nem is történik megterhelő beavatkozás. Az állapotfelmérést általában röntgen és fogkőeltávolítás követi. Kisfilmekkel, 3D tervezőprogrammal szemléltetem, milyen szép lesz a foga, mennyire pozitívan változik majd a mosolya, amitől aztán sokkal magabiztosabb is lesz. Így mire a kezelések következnek, a páciensek már bátrabban vágnak bele a folyamatba.”

Kívül csillog, belül fekete

A rendelő különleges kialakítású, színes, liftes kezelőágyában nem érzem azt a nyomást, amit kislányként a fekete, ütött-kopott székben. Kíváncsian érdeklődöm a fájdalommentes fogtömésekről, a láthatatlan fogszabályzóról és az otthon használható fogfehérítőről. „Roppant széles már a skála a kezeléseket illetően – folytatja a fogorvos. – Egyre több az esztétikai beavatkozás is, ami a fiatalok körében a legnépszerűbb. Ám azt tapasztalom, hogy sokan csak a »kirakatot« szeretnék tökéletessé formálni, a hátsó fogakkal, az ínyproblémákkal nem foglalkoznak.” Persze ez nem is csoda az árakat tekintve. Ha valaki későn kapott észbe, és a megelőzésre nem fektetett elég hangsúlyt, illetve a genetika se kedvezett neki, akkor a minimális korrekció is komolyabb összeget igényel. „Valóban nem mindenki engedheti meg magának, hogy magánklinikára járjon, ahol professzionális alapanyagok, kezelések és luxuskörülmények várják. Bár ez sem teljesen igaz, mert különböző biztosítási csomagokkal, egészségpénztári tagsággal ezek kedvezményesen igénybe vehetők – magyarázza dr. Szabó Zoltán. – A probléma odázásával viszont komoly betegségek jelentkezhetnek. És akinek fogékszerre, indokolatlan fogfehérítésre, csillogó brekettekre futja…”

Tudtad?

• A fogkefét legalább háromhavonta le kell cserélni.
• Naponta minimum egyszer érdemes fogselymet és speciális, a fogak közét is tisztító fogkefét használni.
• Rendszeresen, félévente szükséges fogászati szűrésre látogatni.
• Ajánlott fluoridtartalmú fogkrémet használni a fogmosáshoz.
• Kerülni kell a cukortartalmú ételek és italok étkezések közötti fogyasztását.
• A csokoládé nem annyira káros, mint a cukor vagy a kóla, hiszen zsírtartalmával védi a fogakat.
• A savas gyümölcsök, például alma, a cseresznye vagy az ananász fogyasztása után legalább egy óráig nem szabad fogat mosni, mert a által felpuhult fogzománcot lesikáljuk. Meg kell várni, amíg a nyál munkája révén visszaépül a fogzománc.
• A cukormentes rágók fogyasztása a nap minden szakában ajánlott. Amellett, hogy tisztítják a fogakat, erősítik a rágóizmokat, és a feszültség levezetésében is segítenek. 

Fogmosás lépésről lépésre

• A fogak külső felszínének megtisztításához 45 fokban kell tartani a fogkefét, majd azt az ínytől a fogak rágóéle felé mozgatni.
• A rágófogak belső felszínének tisztításához a fogkefe szálait támaszd az íny széléhez, és onnan mozgasd körkörösen.
• A metszőfogak belső felületének tisztításához rövid mozdulatokkal vezesd a fogkefe csúcsát az ínytől a korona irányába.
• A rágófelszíneket gyengéd oda-vissza mozdulatokkal, a hosszabb szálcsomókkal mosd meg.
• A nyelvet hátulról előre, a nyelvtisztító segítségével tisztítsd, ezzel eltávolíthatod róla a baktériumokat, és megelőzheted a kellemetlen leheletet. Naponta kétszer legalább tíz másodpercig mosd a nyelvedet.

 

Életünk lenyomata a fogunkon

„A pácienseimnél egyre gyakrabban szembesülök lelki eredetű betegségekkel – folytatja az orvos. – A stressz miatt az izmok, ízületek megfeszülnek, erősen összeszorítjuk a fogainkat, ennek következtében berepedezik a zománc, ék alakú kopások keletkeznek rajta. Akik nyugtalanul alszanak, csikorgatják a fogaikat, azoknak a hátsó őrlőfogaik is teljesen elkopnak. Előfordul az is, hogy álmában valaki az ínyét harapdálja, amitől egy kemény, fehér heg keletkezik rajta. Ha ez krónikus, akkor örökre nyoma marad. Tinédzsereknél pedig egyre gyakrabban látok fognyaknál keletkezett fehér sávot, bemaródást, ami szintén pszichés gátak jelenlétére utal. Mindezeket a problémákat súlyosbítja a helytelen fogmosás is.”
Többen a fogcsikorgatást, ínysorvadást, szuvasodást és ínyt az önbizalomhiánynak, a döntésképtelenségnek titulálják. A szétmálló, lekoptatott fogazat az agresszióra utalhat. A sok idegeskedés miatt keletkező, a normálistól eltérő összetételű gyomorsav is ront a szájhigiéné állapotán. „A száj pH-egyensúlyának felborulása, a szervezet elsavasodása valóban káros hatású. Kezdve a kellemetlen lehelettel és a romlásnak induló fogakkal. De ezek nagyon komoly kórok előjelei is lehetnek. A reflux mellett például korunk betegsége, a bulimia is »lebuktatható« a fogászaton – teszi hozzá a szakember. – A túl sok sav szétmarja a hátsó nagy őrlőfogakat, és megindul a szuvasodás. Komoly trauma esetén pedig megfigyelhető, hogy a fogak 2-3 év alatt tönkremennek, gyulladás és ciszták jelennek meg a szájban. Ez általában a negyvenes korosztályra jellemző, és azokra, akiknél korábban már történt fogászati beavatkozás. Szerencsére kiváló kezelések vannak, amelyekkel gyorsan kezelhetők a problémák. Fogcsikorgatás esetén például az őrlőfogak épségének megőrzésére a harapásemelő sín viselése a legpraktikusabb. De magnéziumpótlást, a pihentető alváshoz pedig természetes hatóanyagú altatókat is szoktam javasolni a pácienseimnek. Persze a lelki problémák megoldását sem lehet megúszni!”

Cikkünk a Nők lapja Psziché június–júliusi számában jelent meg.
Már kapható az újságárusoknál a magazin nyári extra száma.

A tartalomból:

  • Találd meg a lelki társad!
  • Jól ismeritek egymást? – Teszt pároknak
  • A férfiszív is sebezhető
  • Beépített szépség – Paulo Coelho írása
  • A szív nevelése – Gondolatok a dalai lámától
  • Te tökéletes szülő vagy? 
  • „Könnyebb ma férfinak lenni” – Interjú Müller Péterrel

    Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted!

 

Exit mobile version