Retteg a sajtoktól a lány

nlc | 2013. Július 20.
Nem csupán megenni nem képes a sajtot, de látni sem bírja.

A brit Sammy Jenkins meglehetősen ritka – de létező – fóbiában, úgynevezett turofóbiában szenved, vagyis retteg a sajtoktól. A 20 éves lány nem csupán megenni nem képes a sajtot, de attól is megrémül, ha meglát egyet. Emiatt aztán nem teszi be a lábát élelmiszerboltokba, és legszívesebben a szobáját sem hagyja el, nehogy véletlenül megpillantson egy sajtot. Előfordul az is, hogy a barátai pizzát rendelnek, ő pedig azonnal menekül, mert nem tudja elviselni a gondolatot, hogy egy helyiségben tartózkodjon a pizzán lévő sajttal.

Forrás: The Sun

Az édesanyja azt állítja, hogy Sammy evett egyszer sajtot, azonban még olyan kicsi volt, hogy nem emlékszik erre. A lány egyáltalán nem tudja, hogy mi okozhatja a fóbiáját, mely korábban ugyan kevésbé zavarta, mostanra azonban annyira tarthatatlanná vált, hogy elhatározta: szakember segítségét kéri, hogy le tudja győzni a félelmét.

Exit mobile version