Psziché: A pszichológia negyedik ágának szokták nevezni a transzperszonális pszichológiát. Miben különbözik ez a megközelítés a másik háromtól?
Stanislav Grof: Az ötvenes években két fő erő volt az amerikai pszichológiában: az emberi viselkedést tanulmányozó behaviorizmus és a tudatalatti feltárásával foglalkozó pszichoanalízis. Abraham Maslow és Anthony Sutich alapította meg a harmadik erőt, a humanisztikus pszichológiát, amely kritizálta az első kettőt: a behaviorizmust azért, mert az emberi pszichét állatok viselkedéséből próbálták megmagyarázni, a pszichoanalízist pedig azért, mert a betegekből következtettek általánosan az emberre. A humanisztikus pszichológia alapítói viszont úgy gondolták, hogy a kutatásokat ki kellene terjeszteni az egészséges emberekre, sőt a növekedés, a fejlődés csúcsán lévőkre is, akiknek különleges képességeik vannak. Maslow és Sutich tíz év múlva mégsem volt elégedett a saját maguk által létrehozott pszichológiával. Rájöttek, hogy valami fontosat kihagytak, mégpedig a spiritualitást: nem foglalkoztak a meditációs, eksztatikus állapotokkal, a művészi, tudományos inspirációkkal, ezért elkezdtek dolgozni a negyedik erőn.
Psziché: Ennek a megalapításában már ön is részt vett. Mit takar ez a negyedik erő?
S. G.: Amerikában a pszichedelikus szerek pszichiátriában való használatáról tartottam előadást, amikor Maslow meghívott, hogy csatlakozzak a csapatukhoz, és hozzunk létre egy új pszichológiát. Akkor már leírtam a tudat új térképét: ezen szerepel egyrészt az életrajzi-emlékezeti szint (azok az élmények, amelyekre tudatosan emlékszünk) és a születés körüli élmények, az ezeken túli zónát pedig transzperszonálisnak neveztem – így jött a transzperszonális pszichológia. Ez a negyedik erő tiszteletet mutat az emberiség spirituális élete felé. Felhagyott azzal, hogy primitívnek, barbárnak, mágikusnak nevezze. Integrálja a különleges tudatállapotokat, amelyek például meditációban, törzsi rituálékban vagy pszichedelikus szerek hatására jönnek létre.
Psziché: Amikor spirituális élményben van részünk, „transzban vagyunk”, átélhetünk olyasmit is, aminek semmi köze a személyes életünkhöz. Hogy lehetséges ez?
S. G.: Radikális újítás a biológiában a holografikus gondolkodás: leírtak egy kvantum alatti mezőt, ahol mindenről, ami történik a világban, holografikus felvétel készül, és módosult tudatállapotban ezekbe a mezőkbe megyünk bele. Olyan ez, mint egy kozmikus hollywoodi archívum. Ezért lehetséges különleges tudatállapotban ősi egyiptomi vagy akár francia forradalombéli élményeket átélni, annak ellenére, hogy nem tanulmányoztuk ezeket a korszakokat. Az volt a célunk, hogy az új világnézetben, amit létrehozunk, ne legyen többé konfliktus tudomány és spiritualitás között. Ez utóbbi egy létező dolog, amit nem szokványos tudatállapotokban lehet elérni.
| Felszabadító transzlégzés Stanislav Grof feleségével, Christinával közösen dolgozta ki a transzlégzés technikáját, amellyel elérhető a nem szokványos tudatállapot. Az intenzív légzés hatására keletkező energia- és oxigéntöbblet, a monotonitás és a befelé figyelés transzállapotokhoz vezet. Ilyenkor tudattalan emlékek, elfojtások, érzelmi blokkok szabadulhatnak fel. Rendszeres gyakorlásával lelki problémáinkat gyógyíthatjuk. |
Psziché: A nyugati gondolkodásmódban mégis háttérbe szorul a spiritualitás. Miért olyan fontos, hogy szerepet kapjon az életünkben?
S. G.: Széttöredezett világban élünk. Ha a modern társadalomról olvasunk, a leggyakoribb szó, amivel találkozunk, az elidegenedés. A modern emberek elidegenedtek a testüktől, egymástól, a természettől és a kozmosztól. Ez veszélyes, hiszen destruktív és öndestruktív folyamatokat indíthat el. Rengeteg esemény példa erre: az olajkatasztrófa a Mexikói-öbölben, a földrengés Japánban, a cunamik, a radioaktivitás, a háborúk. A nem megújuló erőforrásokat elhasználjuk, és légszennyezéssé konvertáljuk. A spiritualitás elvesztése – ezen nem a vallásokat értem – veszélyes útra visz. Általa viszont megélhetjük az összekapcsolódottság, a kölcsönösség élményét, azt az érzést, hogy integrált részei vagyunk a természetnek. A rítusok során közösségi érzést tapasztalunk meg, amely épp az ellentéte az elidegenedésnek.
Psziché: Tehát nincs is szükségünk vallásokra, hanem csak egy egyetemes spiritualitásra?
S. G.: Joseph Campbell (amerikai író, aki a vallások összehasonlításával foglalkozott – a szerk.) azt mondta, hogy egy valamirevaló istenségforma a transzcendencia felé viszi az embereket. Ha nem áttetsző egy ilyen istenségfigura, tehát nem lehet átlátni rajta az igazi transzcendencia felé, akkor az emberek azt hiszik, az a végállomás, és elkezdik istenként tisztelni magát a formát, ami veszélyes. Ez összeköti azokat, akik azt az egy formát akarják tisztelni, viszont elkülöníti őket másoktól, akik egy különböző, nem áttetsző formát tisztelnek. „Mi keresztények vagyunk, ti pogányok. Mindenkinek kereszténynek kell lennie, meg kell téríteni a pogányokat, nincs hely másoknak.” „Mi muszlimok vagyunk, mindenki más hitetlen, és muszlim hívőkké kell tenni őket.” Emberek ölik egymást ilyen különbségek miatt. Még egyazon valláson belül is elég egy pici eltérés: gondoljunk csak a protestánsok és a katolikusok vagy a szunniták és a síiták évszázados harcára. Ellenben ha spirituális és misztikus élményeink vannak, az összehoz minket, vallástól függetlenül. Azt éljük át, hogy mi mind, együttesen részei vagyunk az univerzumnak. Ez reményt adhat a jövőre nézve.
|
Cikkünk a Nők lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
|