Te tökéletes szülő vagy?

Férfititkok – Egy lányos apa vallomása

Reszketve, izzadtan és halálosan kimerülve tartotta az aprócska csomagot. A lányát! A saját lányát, aki a szerelmükből született! Szép volt, parányi, formás és imádni való. Nem gondolt ő arra, hogy húsz-egynéhány évig felelős lesz e csomagért, nem jutott eszébe, hogy élete leggyönyörűségesebb pillanata jött el, csak azt érezte, hogy soha nem volt még ilyen fáradt. Hiszen együtt szültek. Végigasszisztálta, hogy micsoda szenvedések után ragyogott fel a felesége arca, amikor végre-valahára megszületett a pici ember. Az első gyermekük.
Valószínűtlen volt minden ezen a vasárnap reggelen. Az orvos elégedett mosolya, a szülőszoba zöldje, a kórházi folyosó kopottsága, az anyósa boldogsága, az apósa gratulációja, az édesanyja könnyei, a barátok telefonjai.
– Menj most haza, mindjárt elájulsz a kimerültségtől, te, erős férfi – mondta a felesége végtelen szeretettel –, majd délután gyere vissza a kórházba!
– El tudsz vezetni innen, Óbudáról Rákosszentmihályra? – kérdezte az eddig csöndben álldogáló apósa. – Nagyon fehér vagy, fiam, valószínűleg ez volt életed leghosszabb éjszakája. A feleségem majd hazaviszi édesanyádat meg a te kocsidat, én meg a sofőröd leszek, ha akarod. Rendben?

Aztán néhány perc múlva a két férfi beült az öreg Toyotába. Kedvelte az apósát, mert okos volt, halk szavú, de határozott. Lám, ezen a különös-fényes reggelen is megnyugtatóan hat rá a hallgatása! Átsuhantak az Árpád hídon, már a Vidám Park felé közeledtek, amikor az idős férfi váratlanul megszólalt.
– Nem kellene nekünk egy kiadós reggeli? Ismerek egy korán nyitó kiskocsmát Zuglóban, ahol ennénk egy hatalmas rántottát vagy bármit…
– Remek ötlet – vágta rá, mert a kérdés hatására megkordult a gyomra, majd negyedóra múlva már egy kockás abroszos vendéglőben ültek, és mennyeien finom kolbászos rántottát ettek.
– Még mindig nagyon fehér vagy. Tegyünk egy kis „bélést” a teádba, hogy feljebb menjen a vérnyomásod! – mondta az apósa.
– Végtelenül szeretem a lányodat – áradozott kipirult arccal, mert a rumos tea gyorsan megtette a hatását. – Ági nem ordított szülés közben, ahogy a filmeken szokás, ő fegyelmezetten-klasszul csinált mindent, pedig nagyon szenvedett.

„A lányunk éppúgy NŐ, mint a feleségünk, legalább olyan nehéz kiismerni.”

Nézd a kezem, látod, hogy kék!? Azért, mert Ági így szorította. Csudára klassz lányod van, és nekem szuper feleségem! Az is jó, hogy kislányunk született – folytatta felszabadultan. – Pedig eleinte arról álmodoztam, hogy fiam lesz. Akivel majd megyek meccsre… Én majd a lányommal megyek! Ráadásul egy lánnyal kevesebb a baj, mint egy fiúval. Ő nem fog szemtelenkedni, ha felnő, kedves lesz, okos, gyönyörű, és majd felvágok vele, ha betölti a tizenhatot…

Dolgozott a rum, bő tíz percig szónokolt, majd az idős férfi csöndesen megszólalt:
– Örülök, hogy te vagy Ági férje, összeilletek. Ő temperamentumos, te meg csöndes és meggondolt vagy, ami tetszik nekem. Talán ezért engedem meg magamnak, hogy őszinte legyek veled. Fogalmad sincs arról, mi vár rád!
– Boldog élet a lányommal és a feleségemmel! – vágta rá.
– Édes fiam, csodálatos, de átkozottul nehéz lányos apának lenni! Mert a lányok nehezebb falatot jelentenek egy apának, mint a fiúk. Ha Ági bátyjával volt valami gondom, megbeszéltük. Keményen, őszintén, nyíltan. Férfi a férfival. De a lányom reakcióit nem tudtam kiszámítani! Nem értettem, miért fakad sírva, miért kacag és röpköd, szóval nemigen sikerült követnem az érzelmi hullámzásait. A váratlanul rátörő jókedvet, majd a még váratlanabbul rátörő szomorúságot. Igen, fiam, a lányunk éppúgy NŐ, mint a feleségünk, legalább olyan nehéz kiismerni… De imádom. A fiam soha nem tudta kimutatni az érzelmeit, de Ági folyamatosan sugározta felém a szeretetét. Amitől elolvadtam. Pedig sokkal többet vezetett az orromnál fogva, mint a fiam… És verd ki a fejedből, hogy a lányod tizenhat éves korában te fogsz vele felvágni. Ugyan! Egy pattanásos kamasz mellett libeg majd… Most már bevallom, hogy aggódtam, amikor te színre léptél. Éreztem, hogy el fogod venni tőlem, ami eleinte fájt, de ma már örülök. Mert lám, a lányom a borzalmas kamaszkora után, amikor darabokra tépte az idegrendszeremet, diplomás, klassz nő és anyuka lett!

– Ajaj, én azt gondoltam, hogy egy kislánnyal sokkal könnyebb lesz – borongott az ifjú apa. – Tapasztalatlan vagyok a nőkkel… Szerinted mit kell majd csinálnom, hogy olyan sikeresen neveljem fel a lányomat, mint te Ágit?
– Ez egy következő szeminárium témája lesz – nevetett az apósa, miközben odaintette a pincért. – Egyelőre tanulj meg fürdetni, pelenkázni és hallgatni…!
– Hallgatni??
– Naná! Mert most férfidolgokról beszéltünk. Hétpecsétes férfititkokról! Érted? A lányunk éppúgy NŐ, mint a feleségünk, legalább olyan nehéz kiismerni.

Elveszik a kicsi fiam – Egy fiús anya vallomása

– Ne aggódj, helyes az a lány – mondta vigasztalóan az Apa az Anyának, aki magába zuhanva ült a fotelban, és úgy fogta a kezében a mobiltelefonját, mintha 1914-et írnánk, és megérkezett volna az imádott fia katonai behívója. – Nem azt írta a gyerek az SMS-ben, hogy ne keressük, mert még ma elindul Ausztráliába, és soha többé nem tér vissza – magyarázta az Apa ingerülten, látva, hogy a feleségére egyáltalán nem hat a vigasztalás, de azért folytatta a mondókáját. – A fiunk rendesebb, mint a korosztálya általában, mert nem hagyta, hogy hajnali kettőig üljünk itt teljes pánikban, hogy miért nem ér haza időben, inkább értesített minket, szerencsétlen-aggódó szülőket, hogy ma este nem itthon alszik, hanem Sáránál.
Az Anya nem figyelt a férjére. Kétségbeesve meredt maga elé, és azon morfondírozott, hogy teljes a csőd. Nem képes kordában tartani, okosan nevelni a kamasz fiát, miközben erre minden más szülő képes. Mert micsoda dolog az, hogy egy tizenhét éves kölyök csak úgy, SMS-ben írja meg az anyjának, hogy a péntek éjszakát egy lánynál tölti! És micsoda lánynál…?!
– Sára egy hülye öntudatgolyó – mondta ki hangosan, mire az Apa nevetni kezdett.
– Édesem, lehet, hogy az a lány roppantul öntudatos, és tudja, mit akar, de közben okos is. Ha buta lenne, akkor most azért zokognál, hogy a mi kétségtelenül jó fejű gyerekünk egy ostoba libával kezd…
– Igenis buta liba, csakhogy jól működik a női esze. Figyeld meg, hogy úgy megfogja majd a mi jóképű gyerekünket, hogy a végén egy pár lesznek, és a fiunk a Műegyetem elvégzése helyett pelenkákat fog mosni huszonéves korában.

– Őrült vagy! – jelentette ki az Apa. – Manapság nem divat a házasság, és hidd el, van olyan racionális a fiunk, hogy először fel fogja építeni a maga egzisztenciáját, és csak utána gondol majd arra, hogy lekösse magát egyetlen lány mellett.
– Én is bízom a gyerekben, de most elkapta egy ragadozó nőstény – vitatkozott az Anya.
– Ha nagy szerelembe esnek, akkor a szex tölti majd be minden gondolatát, és nem fog tanulni, aztán az érettségije is veszélybe kerül – mondta kétségbeesve, és egyáltalán nem vigasztalta, hogy a férje folyamatos legyintgetéssel és hangos nevetéssel kíséri a cassandrai jóslatokat.
Este tizenegy körül járt az idő, az Anya érezte, hogy nemcsak szomorú, de halálosan fáradt is. Hiszen egész nap dolgozott, és ötvennégy évesen már jobban elfárad a hét végére, mint tíz évvel ezelőtt. Tehát feltápászkodott a fotelból, és könnyesen mosolyogva mondta a férjének, hogy ideje aludni. Az Apa kedvesen nézett rá, majd váratlanul szorosan átölelte.
– Ide hallgass, te nyavalygó nőszemély! A nagylányunkat felneveltük, jól él a férjével, tán épp ma éjjel hoznak össze nekünk egy unokát, a fiunk Sáránál múlatja az időt – ők sem matekpéldák megoldásával fognak bíbelődni reggelig –, tehát örüljünk egymásnak mi is!

„Én is bízom a gyerekben, de most elkapta egy ragadozó nőstény.”

Az Anya lassan felélénkült – milyen jó, hogy ilyen rendes férjem van, gondolta elégedetten –, és ő is szorosan ölelte a párját. No, ebben a pillanatban kattant a zár, és a következő percben a fiuk állt az ajtóban, aki megdöbbenve nézett a kipirult arcú szüleire.
– Mit csináltok itt éjjel? – kérdezte, aztán hangosan felröhögött. – Hiába, no, fiatalok az őseim, megzavartam az idillt –, majd a gyerekek egészséges önzésével fordult a zavartan álló édesanyjához.
– Anya, van még abból a tegnapi sült húsból, farkaséhes vagyok – mondta, majd szépen előszedte a hűtőszekrényből a húst, a köretet, a kovászos uborkát, és jó étvággyal falatozni kezdett.
– Kisfiam, nem emlékszel, mit írtál nekem SMS-ben? – kérdezte az Anya óvatosan.
– A fenébe, nem jött össze! Sára meggondolta magát, azt mondta, hogy várjunk még egy kicsit – felelte a srác műflegmán.
– Csak nem tekeredett fel a bulin egy másik pasira? – érdeklődött az Apa.
– Úgyis mondhatnám – felelte a srác –, de ne aggódjatok értem, és főleg ne faggassatok! – Majd e kijelentés után puszit nyomott az Anya homlokára. – Anycikám, ittam ezt-azt, és jót tett ez a zseniális vacsora a piák után – majd eltűnt a fürdőszobában.
Az Anya és az Apa döbbenten nézett egymásra, majd az Apa szólalt meg először, csúfondáros mosollyal.
– No, te bőszült fiús anya, megnyugodtál? Mégsem rabolták el a fiadat?
– Most jobb a közérzetem – nyögte az Anya, majd váratlanul nagyot csapott az asztalra.
– De igazam volt. Ostoba liba az a lány! Nem kellett neki az én fiam…!?

A részletet V. Kulcsár Ildikó Fiús anyák, lányos apák című kézikönyvéből válogattuk.
(Sanoma Media)