Tóth Tibor, írói nevén [tiboru], a Seuso-ügyet vizsgáló ORFK-egységben nyomozóként dolgozott három évig, majd a tanúvédelmi szolgálatot vezette. 2009-ben leszerelt, és azóta sem tétlenkedik. Egyszerre hét internetes blogot ír, köztük a népszerű Konteót, amely a konspirációs teória, vagyis az összeesküvés-elmélet rövidítéséből kapta nevét. Az egyik kérdés, amely már évtizedek óta foglalkoztatja, előbb nyomozóként, később “konteósként”, a máig homályos Seuso-ügy.
Mióta foglalkozik a Seuso-kincsekkel?
1992-ben kerültem az ORFK-nak ahhoz az egységéhez, ahol az ügyet vizsgálták. Kisebb-nagyobb megszakításokkal három éven keresztül vettem részt a nyomozásban, majd más területre kerültem, de eseti részfeladatokat később is végrehajtottam az ügyben.
Mi keltette fel különösen a figyelmét?
Zöldfülű nyomozóként is megdöbbentett a korabeli katonai ügyészség és a többi hatóság elképzelhetetlenül slendrián hozzáállása a kincset Polgárdiban megtaláló Sümegh József halálesetéhez. Nem voltam egy mesterdetektív, de már akkor éreztem, hogy a felháborító slamposság és felületesség nem magyarázható egyszerű hozzá nem értéssel, valami másnak is lennie kell a háttérben. Aztán ez a benyomásom gyanúvá vált. Konteósként pedig (immáron egy kicsit kívülről szemlélve a történteket) a gyanúból meggyőződés lett.
Emlékszik arra, mi volt az első gondolata, amikor először hallott a Seuso-ügyről?
Amikor először átolvastam a több dossziényi anyagot, az első reakcióm az volt, hogy a pártállami titkosszolgálatok aktív közreműködése nélkül elképzelhetetlen lett volna az ezüstkincs külföldre juttatása. Elég sok az olyan információ, ami azóta a tudomásomra jutott, de nem hozhatom nyilvánosságra. Hosszú időn át tevékenykedtem olyan területen, ahol titkos és szigorúan titkos anyagokkal kellett dolgoznom.
Milyen volt a Seuso-ügyön dolgozni nyomozóként?
Izgalmas időszak volt, s egy nagyszerű csapat tagja voltam, amelyet egy kiváló vezető, Tonhauser László ezredes irányított. Arra a korszakra tényleg igaz volt, hogy semmi sem szabott gátat a kreativitásunknak, csak a törvények és a belső szabályzatok.
Egyszer azt nyilatkozta, hogy ez az egyik kedvenc összeesküvés-elmélete: miért?
Egyfelől személyes érintettségem okán: egy-egy ilyen, hosszasan elhúzódó nyomozás során, ahol ráadásul egy fiatalember tisztázatlan körülmények közepette bekövetkezett halála a központi, megoldandó rejtély, a detektív és a sértett között kialakul egy furcsa, természetszerűen egyirányú kapcsolat. A rendőr óhatatlanul olyan mélységben és komplexitásban ismeri meg az áldozatot, ahogy – megkockáztatom – a saját családtagjai, barátai sem ismerték. Előbb-utóbb úgy tekint rá, mint hozzátartozóra, akiért “bosszút kell állnia”. Ezt természetesen úgy értem, hogy a bűnösöket bíróság elé kell állítani. Másfelől a Seuso-ügy magán viseli a klasszikus konteók szinte valamennyi ismérvét: tisztázatlan haláleset, hatalmas anyagi értékek felbukkanása, majd eltűnése, magyar és talán külföldi titkosszolgálati érintettség, nemzetközi szervezett bűnözés, titkolózás és ködösítés hivatalos részről, maszonikus vonal (lord Northampton, aki 1990-ben a Sotheby’s aukcióján szerzi meg a kincseket, közismert szabadkőműves), satöbbi. Tényleg már csak az ufók és a gyíkemberek hiányoznak. Na és ne feledjük, hogy mindez nagyrészt itt történt Magyarországon, nem Dallasban, Párizsban vagy az Ural lábánál.
Az évek során az ön véleménye mennyit változott? Milyen elméleteket vetett el?
Lehet, hogy tévedek, de például én nem hiszek abban, amit mostanában oly sokszor lehet hallani mértékadó forrásokból: mármint hogy idehaza számos, az eredeti kincshez tartozó kósza tárgy lenne magánszemélyek birtokában, akik egyszer csak fogják magukat, a hónuk alá csapják ezeket, és besétálnak az első rendőrőrsre, hogy átadják a hatóságoknak. Azt kívánom, bárcsak rosszul értékelném a helyzetet, de szerintem ez nem fog bekövetkezni. Ha létezne ilyen műtárgy, az elmúlt harmincöt évben – így vagy úgy – már előbukkant volna. A másik verzió, amit ma már egyértelműen kizárnék: hogy a műkincsmaffia saját hatáskörben intézte az egészet. Ma már biztos vagyok abban, hogy állami szervek közreműködése nélkül ez kivitelezhetetlen lett volna.
Meglepte, hogy most visszakerültek a kincsek, vagy számított rá?
Bevallom, számítottam rá. Már a két évvel ezelőtti Zelnik-féle megmozduláskor úgy véltem, hogy előbb-utóbb a magyar kormány rá fog mozdulni erre a forgatókönyvre. Igaz, azt hittem, hogy huszáros megoldással a teljes (15 darabos) ismert tárgyegyüttest egyszerre juttatják haza.
Számít még “csodás“ fordulatra az ügyben?
Csodákban nem hiszek, de meglehetősen biztos vagyok abban, hogy a hiányzó nyolc ezüsttárgy még az idén visszakerül. Mondjuk úgy október környékén. És egyre erősödik a meggyőződésem, hogy Sümegh Jóska halálára is kapunk majd egyfajta magyarázatot. Hogy ez maga lesz a megkérdőjelezhetetlen igazság vagy csak annak egyfajta finomított, zanzásított verziója, nos, ezt majd meglátjuk…
Van ebben az ügyben valami “tipikusan magyar“?
Csak annyira magyar, mint amennyire maga a Seuso-kincs, amely egy vélhetően germán származású, Pannóniában élő római nemes tálalókészlete volt. Szerintem bármelyik szocialista féldiktatúrában megtörténhetett volna a hetvenes-nyolcvanas évek környékén. De magyar, mert annak valljuk. Mégiscsak magyar emberek voltak az áldozatai, és a magyar állam jogos tulajdonát képezik a tárgyak.
Mi a találgatások legjobb táptalaja?
Az információhiány, a ködösítés és a mellébeszélés. Az emberek nem hülyék, s ha ellentmondásokat fedeznek fel egy (bármilyen) történet hivatalos verziójában, ott automatikusan beindul az alkotó fantázia, és egymást érik a kreatív találgatások. Ezt azoknak is tudniuk kellene, akik hivatásszerűen ködösítenek és mellébeszélnek.
Mi volt a legmeghökkentőbb elmélet, ami még önt is meglepte?
Engem a Seuso-ügyben már csak az tudna igazán meglepni, ha kiderülne, hogy a Moszad megbízásából maga Elvis Presley csempészte ki az ezüstöt, s ehhez az illuminátusok adták a logisztikai hátteret.
Nyomozóaggyal gondolkodik? Vagy a konteózáshoz más gondolkodásmód kell?
Szerintem egy jó nyomozónak ugyanolyan kvalitásokkal kell rendelkeznie, mint egy jó konteósnak: kreativitás, kombinációs készség, kíváncsiság, empátia, találékonyság, rugalmas gondolkodásmód, nyitottság az újra és a szokatlanra, vállalkozókedv, hajlam az értékelésre és az elemzésre. No és persze egy kis könnyedség és humorérzék sem árt.
Nem is régész, és most már nem is bűnüldöző: mit tud hozzáadni ma az eddigi információkhoz?
Tények szempontjából nem sokat, noha kaptam már leveleket olvasóimtól, amelyekben olyan részletekről számolnak be, amelyek talán még a jelenleg is nyomozó illetékesek előtt sem ismertek. Ami engem illet és a többi konteóst, mi főként össszefüggésekre tudunk rámutatni. Engem nem szorít határidő, most már nem kell hiábavaló részjelentéseket gyártanom csak azért, mert az új főnök kitalált valami új taktikát, kriminalisztikai vonalat vagy megközelítési módot, s nem kell azon sem bosszankodnom, hogy megint nem számolták el a túlóráimat, viszont még a tavalyi szabadságom is bentragadt, mert nem volt időm kivenni. A magam ura vagyok, a saját tempómban értékelhetem és elemezhetem azt, amihez időm és kedvem van. Márpedig a Seusóhoz mindig van mindkettőből.
Az igazság kiderítése a cél, vagy inkább a szellemi játékot élvezi?
Soha nem akartam megváltani senkit és semmit. Az intellektuális játék iránti igény általában übereli az összes többi szempontot, de a Seuso-ügynél egy kicsit más a helyzet. Itt is fontos a szellemi kirakós, de legalább ilyen erős bennem a vágy, hogy Jóska gyilkosai (végrehajtók, felbujtók egyaránt) megkapják azt, ami nekik jár. Számomra a felelősök megnevezése fogja jelenteni a rendszerváltás befejeződését. Mert ez az eset kicsiben magában hordozza mindazt, ami az akkori világunkat jellemezte.
|
A rejtély |
