Utazz könnyedén és olcsón!

nlc | 2014. Április 02.
Az utazónak az internet a legjobb barátja. A problémák a többsége, amivel a net kora előtt meg kellett küzdeniük a vakációra indulóknak, ma már pár perc szörföléssel kivédhető. Leellenőrizheted a szálláshelyed, utánanézhetsz a szállásadókról írt független véleményeknek különféle fórumokon és közösségi portálokon, tájékozódhatsz a forgalomról, a legpraktikusabb útvonalról, csatlakozásokról és átszállási lehetőségekről, előre bérelhetsz autót, idegenvezetőt, napernyőt, vagy amit csak szeretnél, és egészen pontosan kalkulálhatod ki a várható költségeidet. Sőt, akár ezt az egészet fillérekből megoldhatod, ha például "beépülsz" a szálláscserélők közösségébe vagy beszállsz egy telekocsifuvarba.

Sok ember számára a nyaralás előtti előkészületek kimerítőbbek és jobban megviselik az idegeiket, mint a dolgos hétköznapok a munkahelyen. Pedig az egész nem olyan nagy ügy igazából. A világ nyugati fele és a fejlett keleti is gyakorlatilag egy uniformizált, jól kiszámítható és eléggé hasonló elvek szerint működő világfalu, ahol – hacsak nem keressük az extremitásokat – nem érhet nagy meglepetés. Ami azt illeti, két váltás ruhával, egy megfelelően vastag bankkártyával és egy fogkefével különösebb aggodalom nélkül vághatunk neki egészen távoli országoknak is. Úgyhogy ha olcsóbban és egyszerűbben szeretnéd megoldani az utazásodat, az első dolgod, hogy lerázd a túlzott aggodalmakat. Ez a hozzáállás megfelezi majd a poggyászod mennyiségét is, és megment egy rakás olyan helyzettől, amibe egyébként a saját feszültséged és félelmeid sodornak bele.

 

Legyen profi a hozzáállásod

Tehát az első a higgadtság. A második szempont, hogy időben, előre gondolkodj. Felesleges hangsúlyozni, hogy mennyi pénz takarítható meg azzal, ha interneten keresztül fizeted előre a különféle szolgáltatásokat, jó előre foglalsz szállást, repülőjegyet, sőt vonatjegyet. Ehhez tényleg semmi más nem kell, csak internet és néhány óra nyugalom.
A harmadik jó tanács, hogy ne legyél sznob. Ne befolyásoljon, hogy mostanában mik a felkapott üdülőhelyek, hogy mi számít presztízsnek a kollégák és a szomszédok szemében, és ne dőlj be a látványos és hangzatos reklámoknak sem. A világon ezernyi szép, kellemes, pihentető és szórakoztató hely van, és lehet, hogy tőled 60 kilométerre van az egyik, ahol tökéletesen kikapcsolódhatnál. Szép tengerparton minden igényt kielégítő szolgáltatással nemcsak a malibui hotelekben kényeztetnek, hanem Európa szegényebb országaiban is – például Bulgáriában, Romániában –, ahol egy rongyrázós, nagyon távoli és divatos országhoz képest töredék áron nyaralhatsz. Pálmafa helyett fűzfa árnyékában pihensz majd, de minőségben nem kapsz kevesebbet.

Praktikus lépések

A megfelelő hozzáállás mellett persze praktikus dolgokkal is tehetsz az nyaralásodért. Ebben lesz jó társad az internet. Első lépésként döntsd el, hogy milyen vidékre utaznál: tópart, hegyvidék, tengerpart, nagyváros, vidéki tanyavilág? Ha megszületett a válasz, keress rá a kulcsszóra az interneten például így: “a legjobb tengerparti nyaralás”. Ne a fizetett hirdetéseket nézd a találatok helyett, hanem az internetes fórumok bejegyzéseit, ahol magánemberek mondják el tapasztalataikat. Áldozz ezek böngészésére egy-két órát, és előbb-utóbb körvonalazódni fog, hogy melyik helyek lehetnek számodra érdekesek. Ha ez is megvan, keress rá a kiválasztott helyre – városra, országrészre –, nézd meg saját szemeddel is, hogyan néz ki, mit kínál. Ha megfelel, keress alkalmas szálláshelyet a környéken. A kisebb panziók általában hangulatosabbak, barátságosabbak, és jobban tudnak figyelni a személyes igényeidre. A nagy szállodák viszont sokszor dömpingáron tudnak szobát kínálni, főleg ha időben foglalsz. Ha találtál neked tetsző szállást, nézd meg, hogy a nyaralásod időpontjában van-e szabad szobájuk. Ha van, még ne foglald le. Előbb nézz utána, hogyan juthatsz el oda.

Telekocsi és fapados járatok

Alapvetően repülővel, autóval, busszal vagy vonattal tudsz utazni. A repülőjegyet nevetséges áron is megszerezheted, ha hónapokkal előre foglalsz, de figyelj oda rá, hogy nem biztos, hogy a visszaút is éppen ilyen olcsó kategóriába esik. A légitársaság kiválasztásánál jó módszer lehet, ha megnézed, a szálláshelyedhez legközelebb hol van repülőtér, majd rámész annak honlapjára, és megnézed, milyen társaságok járatai szállnak ott fel és le. Ezeket szépen sorban böngészd végig, keresd meg közöttük a legolcsóbb, legjobb ajánlatot a nyaralásod időpontjára. Vonatjegyeket is hasonló módszerrel találhatsz.

Autóval már más a helyzet: ennek költségein csak úgy faraghatsz, ha elkerülöd a fizetős autópályákat, a benzinfogyasztást pedig visszafogod óvatos tempóval, rendesen felfújt abroncsokkal, tetőcsomagtartó és klíma mellőzésével. Általában ez a legköltségesebb utazási mód, ha egyedül vagy ketten utaztok. Kiválthatod ezt telekocsival, ha nem zavar, hogy más autójában utazz. A telekocsirendszer lényege, hogy privát autósok telekocsihonlapokra feltöltik, hogy mikor hova utaznak, és hány főt mennyi pénzért tudnak maguk mellé befogadni. Országon belül ez a legolcsóbb lehetőség, nagy távolságokra egy fapados repülőjegy éri meg jobban.

Egy utolsó megerősítés

Ha kiválasztottad a járművet, visszatérhetsz a szálláshoz. Sok helyen pár kattintással lefoglalhatsz egy szobát, nem kell kapcsolatba lépni a recepcióval, de biztos, ami biztos, írj nekik egy e-mailt, amiben megerősítést kérsz tőlük, hogy a foglalásod befogadták. Ebben egyúttal rákérdezhetsz számodra fontos dolgokra is: vihetsz-e kutyát, kisgyereket, tudnak-e bringát kölcsönözni és hasonlók. Ha a szállás megvan, vedd meg a repjegyet is. Eztán már csak ki kell várnod türelmesen az indulás napját.

Exit mobile version