Ayrton Senna da Silva 1960. március 21-én jómódú brazil családba született Sao Paulóban. Édesapja bátorítására négyéves korában ült először gokartba, első gokartversenyén, 13 évesen az 1-es rajtszámmal indult, és a célban is elsőként intették le. 1977-ben megnyerte a dél-amerikai gokartbajnokságot, majd 1979-ben és 1980-ban világbajnoki ezüstérmes lett.
Sorra nyerte a díjakat
1981-ben megnősült, és Európába költözött, ahol bekapcsolódott a nagy-britanniai Formula Ford 1600-as versenysorozatba. A következő évben megnyerte a brit és az európai Formula Ford 2000 bajnokságot, 1983-ban a brit Formula–3-as bajnokságban diadalmaskodott és megnyerte a makaói nagydíjat is.
A csúcskategóriában, a Forma–1-ben 1984. március 25-én egy kis csapat, a Toleman versenyzőjeként mutatkozott be. Már második versenyén pontot szerzett, és az idényben háromszor állhatott fel a dobogóra. Nem csoda, hogy a következő évben már a Lotusnál versenyzett, ahol három év alatt hat futamgyőzelmet szerzett, első diadalát 1985. április 21-én Estorilban aratta. 1988-ban szerződött a McLarenhez, ahol a kétszeres világbajnok francia Alain Prost csapattársa lett. Ekkor kezdődött kettejük legendás rivalizálása, amely végül odáig fajult, hogy a hivatalosan megkövetelt alkalmakat kivéve nem is beszéltek egymással.
Senna megnyerte az 1988-as világbajnokságot, 1989-ben viszont Prost mögött csak a második lett, aztán 1990-ben és 1991-ben ismét ő végzett a pontverseny élén. 1990-ben a suzukai futamon a rajt után nekiment az őt megelőző franciának, ezzel mindketten kiestek, és Senna lett a világbajnok – utólag elismerte, hogy a balesetet szándékosan okozta. 1992-ben egy gyöngébb autóval csak negyedik lett, 1993-ban a kipörgésgátlóval felszerelt új McLarennel ismét esélyesnek számított, de végül másodikként végzett Prost mögött.
Húsz éve, 1994. május 1-jén szenvedett halálos balesetet az imolai nagydíjon minden idők egyik legkiválóbb Forma–1-es pilótája.
Élete utolsó futama
Az 1994-es évadra az akkor domináns Williamshez igazolt át, de idénye rosszul kezdődött. Az első két nagydíjon az élről indult, ám kiesett, ezután következett élete utolsó futama, a San Marinó-i Nagydíj. A versenyhétvége baljós előjelekkel indult: az első szabadedzésen a brazil Rubens Barrichello teljes gázzal a falnak vágódott, de túlélte a balesetet, másnap az újonc osztrák Roland Ratzenberger vesztette el uralmát 300 kilométeres sebességgel száguldó járműve fölött, s a kórházban meghalt.
A 14. San Marinó-i nagydíj mezőnye 1994. május elsején rajtolt el. A hetedik körben az élen 310 kilométeres sebességgel száguldó Senna a Tamburello-kanyarban a pályáról lecsúszva egyenesen haladt tovább és a gumikorláttal nem védett betonfalba csapódott. A szinte teljesen szétroncsolódott autóban ülő versenyző nem mutatott életjelet, a következő percekben tévénézők százmilliói szemlélték döbbenten, amint a mentők sikertelenül próbálják újraéleszteni, majd helikopterrel kórházba viszik. Itt sikerült szívét újraindítani, de 18 óra 40 perckor halottnak nyilvánították, a halál időpontjának az ütközés pillanatát, 14 óra 17 percet adtak meg. Államfőhöz méltó brazíliai temetésén másfél millió ember vett részt és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. (A futamot ugyan másfél perccel a baleset után leállították, de aztán újraindították, az elsőséget az abban az évben először világbajnok Michael Schumacher szerezte meg.)
Haláleset után per
A baleset miatt később per indult a Williams csapat vezetői és a pálya üzemeltetői ellen, de 1997-ben mindannyiukat felmentették. Az ítélet szerint a kormányrúd a baleset bekövetkezte előtt eltörött, így az irányíthatatlanná vált autóban ülő Senna semmit sem tehetett az ütközés elkerülésére. Halálát az ütközés során leszakadó jobb első kerékfelfüggesztés által okozott három – külön-külön is végzetes – fejsérülés, homlok- és koponyaalapi törés okozta, amelyek következtében agyvérzés, illetve ödéma lépett fel. A kocsit tervező Patrick Head felelősségét 2007-ben kimondta egy olasz bíróság, de büntetést nem szabtak ki rá, mert az ügy addigra elévült.
A tragédia után a Forma–1-ben szigorítottak a biztonsági előírásokon, a pályákat átépítették, a versenyautókat áttervezték, bevezették a nyakat és fejet védő HANS-rendszert, ennek köszönhetően a száguldó cirkuszban azóta versenyző nem vesztette életét.
A legnagyobb versenyző volt
Ayrton Senna zseni és zsarnok volt, jóindulatú és szerény ember, de a pályán rendkívüli győzni akarása miatt arrogánsan is tudott viselkedni. Ő volt a Forma–1-es versenyek történetének leggyorsabb versenyzője, az időmérő edzéseken 161 futama során 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból. A versenyeken összesen 13 645 km-en, 982 körön át vezetett. Edzéselsőségeinek rekordját csak Michael Schumacher tudta megdönteni 12 évvel később. Senna hat győzelmet aratott Monte-Carlóban, s a mai napig rekordnak számít az e pályán szerzett 1989 és 1993 közötti egymás utáni öt futamgyőzelme is.
Az autósport 34 évesen elhunyt legendájának emlékét számos szobor és emlékmű őrzi, az egyik az imolai pályán azon a ponton, ahol a végzetes baleset bekövetkezett. Minden idők egyik legnagyobb Formula–1-es versenyzője több millió embernek volt példaképe, életéről számos könyv, film, sőt dal is született. Hazájában nemzeti hősnek számít, több utca, autópálya, alagút és tér viseli a nevét, a brazil válogatott az ő emlékének ajánlotta 1994-es világbajnoki győzelmét.