Habkőcsodák: 7 sarokreszelőt teszteltünk

Csízi Ágnes | 2014. Június 12.
Idén aztán tényleg nem túlzás azt mondani, hogy a csizma után gyakorlatilag egyből a szandálokat vettük elő, úgyhogy körülnéztem, mit tehetünk a lábunkkal, ha már egyszer egyik napról a másikra kerül közszemlére. Összesen hét különböző terméket próbáltam ki, véletlenszerűen válogatva az elérhető márkák különböző típusú holmijaiból.

Szuper, de koszol

A Rossmann saját emblémájú, Fuss Wohl 2 az 1-ben bőrkeményedés elleni reszelőjével kezdtem. A fogása kifejezetten kényelmes, a mérete sem vészes, és látványra is rendben van. Jó lenne, ha készítettek volna rá valami akasztót a tároláshoz, de ennek hiánya azért túlélhető. A fej egyik oldala reszelő, a másik oldala pedig habkő, pont ilyen sorrendben is kell használni. Kikövetkeztethető persze, hogy melyik oldal melyik, de nem érzem, hogy őrületes pluszköltség lett volna megszámozni a biztonság kedvéért a sorrendet, hátha valaki életében először használ ilyesmit. Különösebb erőkifejtés nélkül és meglehetősen rövid idő alatt puha lett a kezelésbe vett terület, figyelni kell viszont arra, hogy hol végezzük a műveletet, mert a habkő erősen porzik. Sosem gondoltam volna egyébként, hogy orvos tanácsát kell kérni egy ilyen termék használatához, de a hátoldal figyelmeztetése szerint vérkeringési problémáknál és cukorbetegségnél így kell tennünk. Jó tudni.
Ára: 949 Ft

Foggal tépett csomagolás

A Credo Solingen sarokreszelő és habkő szintén kettő az egyben termék: egyik oldala reszelő, másik oldala habkő, merőben más dizájnnal, mint az előbb kipróbált darab. Viszont gondnak látom, hogy nemcsak hogy nem számozták be a két különböző oldalt, de még a hátoldalra címkézett termékleírásnál sem tüntették fel, hogy a habkővel vagy a sarokreszelővel kell-e kezdeni. Ha még nem próbáltam volna ilyet (márpedig mindenki kezdi valahogy), akkor meglehetősen tanácstalannak éreztem volna magam. Ez a habkő nem porzik, a bőrt is viszonylag puhává teszi, de kevésbé, mint a Rossmanné. Amit viszont egyáltalán nem értek, az a csomagolás. Valami miatt a kartonpapíros csomagoláson belül egy fóliával is bevonták a cuccot, ettől szépen csillogott, csakhogy semmilyen tépőcsíkkal vagy perforációval nem látták el, így aztán nem maradt más, mint foggal és körömmel nekiesni. A cukorbetegeket ez a forgalmazó is konzultációra inti a használat előtt, viszont a vérkeringési problémák helyett a vérzékenységet tüntetik fel másik veszélyeztető tényezőnek.
Ára: 845 Ft

 
 

A stabilitáson még dolgozni kell

Scholl Bőrkeményedés-reszelő, amitől a legtöbbet vártam. És persze jó is, tényleg, de eufóriát nem okozott. Először is a fogása valahogy nem az igazi. Ha már hosszú nyele van, akkor jobb lenne egy stabilan kézbe vehető forma, viszont végre valaki gondolt azokra is, akik kezdők az otthoni pedikűrben. A hátoldalon ugyanis teljesen érthető az utasítás: a durvább felével kell kezdeni, aztán a kevésbé érdes felülettel pedig simítani. A kezelt terület puha lett: puhább, mint a Credónál, de kevésbé, mint a Rossmann termékénél.
Ára: 1490 Ft

 
 

HOL a tájékoztatás?

Essence 2-step foot softener, úgy néz ki, mint egy kis körömkefe. Egyik oldalon egy érdes reszelő található, a másik oldalon pedig egy igencsak apró méretű, simításra alkalmas rész. A hátoldali tájékoztató nemhogy orvosról nem ejt szót, de még a termék előnyeit vagy éppen a használat módját sem találtuk. A fémreszelő tényleg komolyan nekiesik a bőrnek. Valószínűleg egyáltalán nem mindegy, hogy körkörösen, oda-vissza mozgatva vagy egy irányt tartva használjuk. Én az utóbbi mellett döntöttem, ezután mentem rá a végtelenül kicsi puhítóval. Az eredmény egészen jó, de eddig a négy termék között a harmadik helyre került a puhítási faktora.
Ára: 995 Ft

 

Komoly külső. Erős belső?

A Barfuss 2 a 2-ben sarokreszelőnél ergonomikusnak szánták a külsőt, és tulajdonképpen sikerült is, viszonylag kényelmes fogni, ám az eredménnyel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Puhább a kezelt terület, mint előtte, de középmezőnyben marad az eredmény, ráadásul nagy erőt kellett kifejteni használata közben. Itt is fémből készült a reszelő, de inkább csak a látszat volt erőteljes, a bőrt ahhoz képest sokkal jobban békén hagyta, mint az előzőleg kipróbált Essence. Bár logikus a sorrend, azért mégis raktak rá útmutatót, itt kitérnek az orvosi konzultációra is, sőt azt kérik, hogy sérült és gyulladt felületre lehetőleg ne használjuk.
Ára: 895 Ft

A balerinacsoda

A speciális darabot, a balerinacipő alakú Essence foot file-t a végére hagytam. Kétoldalas ez is, értelemszerű, hogy melyik a durvább és melyik a finomabb felület, de itt végre raktak használati utasítást is rá, nem úgy, mint a körömreszelőt formázó reszelőnél tették. Kétségkívül viccesen néz ki, és örülök is neki, hogy áldoztak a külsőre, csak hát a reszelő felülete olyan pici mindkét oldalon, hogy akárcsak a körömreszelős Essence terméknél, itt is állati jól kell célozni, vagy ha mégsem, hát akkor valami kis felületet választani, mondjuk a nagylábujj peremét. Az eredmény nem egy makulátlan bársony, de látszik és tapintható is.
Ára: 795 Ft

 

Nyilván nincs két egyforma felület az ember két lábán. Ez könnyen befolyásolhatta a végeredményt. Azt is fontos hozzátenni, hogy haszontalannak egyik termék sem bizonyult. A tapasztalatok és az ár-érték arány együttesen nálam a Rossmann reszelőjét hozta ki győztesnek, de nagy kilengés szerencsére nem volt a fizetendőknél, igaz, ránézésre is látszik, hogy melyik lesz időtálló darab, és melyiket tervezték csupán néhány használatra. Összességében azért nagyon nem lőhetünk mellé, eredményt pedig biztosan kapunk, ez pedig azért viszonylag megnyugtató.

Exit mobile version