Három évvel ezelőtt az amerikai Jessica és Robert Foster 130, illetve 148 kilót nyomtak. A túlsúlyos házaspár 2012 márciusában, Jessica 30. születésnapja környékén határozta el, hogy változtatnak az életmódjukon.
A szülők, akik négy gyermeket nevelnek, egészséges, vegán étrendre tértek át, és a rendszeres testmozgást is mindennapjaik részévé tették. Mostanra ketten együtt 127 kilótól szabadultak meg, és szinte felismerhetetlenek a korábbi önmagukhoz képest.
“Eljutottunk arra a pontra, amikor rájöttünk, mindegy, mivel etetjük a gyerekeinket, ha mi magunk nem táplálkozunk ugyanúgy és elhízunk, akkor ők is ezt az utat fogják követni” – mondta Robert a CNN riportjában.
A család ma már gyakran főz közösen, és nem esznek gyorséttermi, illetve házhoz szállított ételeket. Rengeteg időt töltenek a szabadban, úszni járnak és igyekeznek megszerettetni a gyerekekkel is a sportot. A szülők több futóversenyen is elindultak, az apa már egy maratont is lefutott.
“Szeretem magam, és szeretem, amit a tükörben látok” – fogalmazott Jessica, aki férjével együtt reméli, hogy nagyszerű példát mutatnak a gyerekeiknek.