Így reagáltak a pasik, amikor duci lány érkezett a randira – videó

nlc | 2014. Szeptember 29.
Vajon hányan menekültek el?

Minimum elgondolkodtató kísérletet végzett a Simple Pickup nevű, társkereséssel foglalkozó weboldal. Egy 24 éves, vékony, szőke lány, Sara, a Tinder partnerkeresőn ismerkedett meg férfiakkal, és ötükkel személyes randevút beszélt meg. A találkozó előtt azonban speciális sminkkel és műhájjal  jó néhány kilóval ducibbra változtatták a külsejét. A randikat rejtett kamerával rögzítették.

Míg a férfiak között voltak olyanok, akik megpróbálták leplezni a csalódottságukat és udvariasan társalogni, akadt köztük olyan is, aki minden további nélkül beszólt neki a ducisága miatt, sőt az egyikük dühösen a szemére vetette, hogy hazudott neki. Volt olyan is, aki megkérdezte, hogy terhes-e.

Az öt férfi közül négyen gyorsan elmenekültek a randiról, egyikük úgy, hogy azt mondta, a mosdóba megy, ám többet nem jött vissza, míg egy másik azzal vetett véget a beszélgetésnek, hogy felesége van. Mindössze egyetlen olyan férfi akadt, aki huzamosabb ideig az asztalnál maradt, Sara neki végül felfedte, hogy egy kísérletben vett részt, és valójában tényleg úgy néz ki, mint a képeken.

Egy kutatás szerint egyébként társkereséskor a nők legnagyobb félelme, hogy egy sorozatgyilkossal ismerkednek meg, a férfiaké viszont az, hogy az interneten megismert lány igazából kövér.

Exit mobile version