Mit adjak a babára téli sétákon?

nlc | 2014. November 17.
A téli babaruházattal hajlamosak vagyunk túlzásba esni, és akkor is hét rétegnyi vattakabátba bújtatjuk a szerencsétlen csöppséget, amikor egyébként semmi nem indokolja az ilyen szkafandert. Józan ésszel öltöztetve és néhány praktikus ötlettel azonban magunknak és a babának is kényelmessé tehetjük a téli sétákat.

Egy kisbaba hőháztartása a hatodik hónap után kezd el viszonylag hatékonyan működni, addig viszont nagy mértékben ki van szolgáltatva a testét körülvevő ruházatnak és a külső hőmérsékletnek. Ezért a télen született babákat csak 4-6 hetes kortól kezdjük el szoktatni a kinti levegőhöz, a nyári gyerekek hamarabb, kéthetes korban is megkóstolhatják ezt az érzést. Egyébként pedig a hőérzet tanult dolog, ezért azok a babák, akiket télen túlöltöztetnek, felnőtt korukban fázósak lesznek.

Amikor a téli sétákra öltöztetünk, az alapszabály az, hogy a sajátunknál egy réteg ruhával több legyen a gyereken. Kevesebb még nem elég, és könnyen meghűlhet – főleg, ha mozdulatlanul ül beszíjazva egy babakocsiba –, ha viszont több van, akkor meg túlzottan megemelkedik a testhőmérséklete. Ezt úgy ellenőrizheted, hogy a séta kezdete után tíz perccel a nyaknál benyúlsz a ruha alá, és kitapintod, mennyire meleg a bőre a hátán.

A legpraktikusabb, ha lakásban hordott hosszú ujjú bodyt, rugdalózót, egy meleg overallt vagy bundazsákot adsz rá. Legyen ezenkívül kéznél egy takaró is a babakocsi kosarában, de ezt csak akkor kell használni, ha ellenőrizve a gyerek hőmérsékletét úgy érzed, hogy a kicsi fázik.

A téli kirándulások további kelléke még a kesztyű és a sapka. Ez utóbbit tíz fok alatta nagyobbakra is adjuk fel a kisebb babáknak pedig minidig legyen az évszakhoz való sapkájuk egészen 20 fokig.

Nagyon fontos, hogy indulás előtt száraz legyen a pelenka. Egyrészt kényelmetlen a nedves pelus, másrészt el is vezeti a test hőjét és így a gyermek könnyebben fázik fel. A másik, igen praktikus dolog, ha az öltöztetést gyorsan és játékosan végzed, a körülményeskedést hamar megunja, és ha rendszeresen kényelmetlenséget okoz neki a sétára készülődés, akkor nagyobb korában is nehezebben mozdul majd ki a szabadba.

Ha mínusz öt fok alá süllyed a hőmérséklet, akkor már csak rövid sétákat tegyünk. Ha enyhébb, de ködös téli idő van, akkor jobb, ha inkább megvárjuk, amíg tisztul a levegő, mert ilyenkor fokozottan vannak jelen benne a bacilusok és vírusok is.

Exit mobile version