Kipróbáltuk: ez történik, ha nem eszel egy hétig húst

Stern Ágnes | 2015. Március 27.
Azt vettem észre, hogy csak megszokásból eszem minden étkezéshez húst, úgy döntöttem változtatok ezen. Kezdetnek kipróbálom, milyen egy hét hús nélkül...

Tisztelem azokat, akik valamilyen megfontolásból vegetáriánusok, de én eszem húst, és alapvetően nem gondolom, hogy evvel bármi gond lenne. Nemrég viszont, talán a Fehér Isten húsfeldolgozóban játszódó jelenete hatására – boci besétál, majd termékként szállítják el –, eltöprengtem azon, vajon rendben van-e, hogy valószínűleg kényelmi okokból ennyire nem gondolunk bele, hogy mit eszünk. Persze tudjuk, de inkább nem törődünk vele, húst hússal eszünk, mert megtehetjük, mert megszoktuk. Kitűztem magam elé egy feladatot: húsmentes hetet tartok.

A húsfogyasztásról sokféle vélekedés létezik. Vannak, akik úgy gondolják, a húsevés egyenlő a kannibalizmussal. Az állatok ugyanolyan élőlények, mint mi, hogy jövünk ahhoz, hogy megegyük őket? Egy másik nézet szerint viszont így van ez rendben, már az iskolában is tanulunk a táplálékláncról. Ahogy az állat megeheti a növényeket, vagy ha ragadozó, a nála gyengébb állatokat, úgy az embernek is joga van hozzá…

Nem vagyok húsimádó (a többféle húsból álló fogásokat, mint mondjuk a baconba tekert valami, nem is szeretem), de feltétként azért minden egyes főétkezésemnél szerepel valamilyen sovány hús, legtöbbször csirke. Mi lenne, ha visszavennék egy kicsit? – gondoltam. De hát az nekem úgysem menne, hiszen mit ennék akkor? – éltem egyből a sokunk által gyakran használt kifogással: “egyébként nem nehéz feladat, csak éppen én nem tudom megcsinálni, mert…”

Tervezés

A kifogásként használt indok itt történetesen az volt, hogy nagyon válogatós vagyok, tehát nem tudnám mivel helyettesíteni a húst. Valószínűleg tényleg dobogós lehetnék, ha létezne a legválogatósabbak versenye. Kíváncsiságból mégis elkezdtem agyalni rajta, hogy vajon mit tudnék összekombinálni magamnak abból a kevéske ételből, amit szeretek. Egész sok minden eszembe jutott, tehát fogtam egy papírt, és három részre osztottam: reggeli, főétel és leves (általában vacsorára azt eszem, mint ebédre, vagy csak valami gyümölcsöt). Hatféle reggelit és hétféle főételt, valamint háromféle levest írtam össze. Mégiscsak menni fog ez, tartok egy húsmentes hetet!

Nem vagyok az a fajta, aki előre összeállítja a heti menüjét, de mivel a lehetséges fogásokban elég gyakran ismétlődött például a tojás (rántotta reggelire vagy tükörtojás feltétként, tojásos nokedli stb.) vagy a borsó (borsóleves, borsófőzelék…), fontos volt a megfelelő kombináció. Így előre megterveztem, melyik nap mi következik majd.

Megvalósítás

Azt gondoltam, hiányozni fog a hús, valószínűleg már az első reggelinél, mert az is mindig húsos dologból, legtöbbször valamilyen felvágottból, egy pár virsliből, vagy épp májkrémből szokott állni. Tévedtem, egy kicsit sem hiányzott. Arra viszont nem számítottam előre, hogy sokkal nehezebben laktam jól. Eléggé kisétkű vagyok, egy tányér főzelék mondjuk egy szelet csirkemellel elég szokott lenni, viszont így, hogy a húst például főtt vagy tükörtojás helyettesítette, nem laktam jól. Fennállt a veszély, hogy plusz édességadagokkal oldom majd meg a helyzetet, de idejében leállítottam magam, és inkább többet vagy többször ettem.

Más nehézségem nem akadt, bár bevallom, nem is kerültem olyan helyzetbe, ahol gond lehetett volna. Ha az egy hét során esetleg meghívást kapok egy grillpartira, az illatok és a többiek lakmározása közepette biztosan nehéz lett volna mondjuk csak sült zöldséget enni. De szerencsére nem volt sem grillparti, sem más hasonló összejövetel.

Nagyjából heti egyszer előfordul, hogy gyorsétteremben eszem, mert megkívánom, vagy mert éppen annyi időm van csak. Ezt jósoltam még esetleges nehézségnek, de rá kellett jönnöm, hogy a pizzaszelet sonka nélkül is éppen olyan finom.

Kihívás teljesítve

Hétfőtől vasárnapig tartott a húsmentes időszak. Igaz, egy hét nem hosszú idő, de mivel ezt megelőzően már évtizedek óta napi többször fogyasztottam húst, azt gondoltam, lesz majd valami különlegessége, amikor újra ehetek. Nem volt. Viszont sikerélmény igen, hiszen teljesítettem a magam által kreált kihívást, pedig az elején még kerestem a kifogásokat, hogy miért nem fogom tudni megcsinálni. Most pedig rájöttem, gond nélkül meg tudok lenni hús nélkül, és néha ki is fogom hagyni az étkezésemből, vagy tartok húsmentes napokat.

Egyébként több szempontból is hasznos tud lenni, ha beiktatunk ilyen heteket, amikor valamilyen, magunknak kiszabott feladatot teljesítünk. Egyszer, amikor fogyni akartam, tartottam cukormentes hetet is, na, az sokkal nehezebb volt (édesszájú vagyok), viszont remek eredménnyel zárult, és utána sokkal jobban értékeltem minden fajta édességet. A magunk elé kitűzött hasonló feladatok egyszerre adnak sikerélményt és önbizalmat (igen, megcsináltam!), és gondolkodtatnak el (ha egy hétig nem volt rá szükségem, máskor kell-e minden nap?). Ugyan nem viszünk véghez óriási tetteket, de bizonyíthatunk ezzel saját magunknak és változtathatunk a megítélésünkön bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
 
Exit mobile version