A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Leszögezem: nem vagyok az a típus, aki zsigerből szidja a magyar egészségügyet, főleg, hogy az elmúlt egy évben saját bőrömön tapasztaltam, egyes kórházakban a nehéz körülmények és az alacsony fizetés ellenére milyen lelkiismeretesen végzik a munkájukat a kórházi dolgozók. Sajnos hétvégén rosszul lett a párom, így a családi közös sonkázás helyett egyik ügyeletről a másikra küldtek bennünket...
“Maguk akkor most miért ide jöttek?”
(olvassa az üzenetet, majd felhorkan) “XY doktor, na b*meg”
“És én most mit kezdjek magukkal, ha nem ide van bejelentve? Székesfehérvárra kéne mennie” (a párom móri születésű, de háziorvoshoz Budapestre van bejelentve, eddig ez a máshol sem jelentett még gondot).
“Csak a nagy jóindulatomnak köszönhetik, hogy ellátjuk.”
morgolódás egy újabb jól hallható b*meg kíséretében
“Lacika (nem biztos, hogy így hívták a biztonsági őrt, de neki címezte a mondandóját) szóljá’ rá a betegre (nem ránk), hogy k*va gyorsan tegye el a telefonját, és törölje ki a képet, amit csinált, mert fogom, azt hívom a rendőröket, és feljelentem”, majd ismét egy halkabb, de hallható b*meg.
Nagyon idős, egykori tűzoltó bácsit a fia kísérte be. A betegfelvételen ülő “kedves” hölgy kérte a tűzoltó igazolványt, amit nem találtak. “Akkor fogja meg, menjenek haza, aztán jöjjenek vissza majd, ha megvan az igazolvány. Ha nem tudja igazolni, akkor nem tudunk mit kezdeni. Most mit nem ért ezen?”
Mentővel érkező, hordágyon fekvő idősebb hölgyhöz, akiről közben kiderült, hogy a kórház egykori dolgozója. “Az igazolványát kérem. Kell, hogy legyen egy ilyen igazolványa. Ha itt dolgozott, tudnia kell. Ha nincs meg, nem tudok magával mit kezdeni” – majd mentős kollégájához fordul, és szemeit forgatva jól hallhatóan megjegyzi: B*meg, komolyan mondom…
Szinte egy időben érkezett egy láthatóan nagyon jómódú család, a nagymamát hozták be, rosszul lett a húsvéti ebédnél. Velük olyan türelmes és kedves volt, hogy kenyérre lehetett kenni.
Végül a választ is megkaptuk viselkedésére, persze jól hallhatóan, hogy az egész váró hallja: “Ma vagyok utoljára. Holnaptól szabin vagyok. Hála Istennek. A kórház felé sem jövök.”
Mindeközben a páromtól vért vettek. Eredmény egy átszúrt véna, kedd reggelre brutális véraláfutások a karján. Negyedszerre kanül segítségével vették le a vérét.
Párom karja vasárnap estére. Az átszúrt ér alatt kedd reggelre féltenyérnyi véraláfutás keletkezett
Az ambuláns lapja szerint bár rázta a hideg, nem volt lázas. Meg sem mérték neki, holott lángolt a teste. Egész éjszaka a 39 fokos lázát próbáltam levinni.
Végezetül pedig felírtak neki egy inhalátort, amit korábban már használt, és olyan károkat okozott a szervezetében, hogy 35 évesen szívgyógyszert kell szednie. A fiatal – egyébként addig kedves doktornő – vállat vont, és azt mondta: ez van, azért használja. És javasolta, hogy kedden mindenképp keresse fel a háziorvosát és a tüdőgyógyászát. Hát nálunk így telt idén a húsvét.
Párom karja vasárnap estére. Az átszúrt ér alatt kedd reggelre féltenyérnyi véraláfutás keletkezett