Június második felére készülhet el teljesen a margitszigeti futópálya – írja a Népszabadság. A sziget pesti oldalán már megépült szakasz folytatásának munkálatai csak tavasszal kezdődhettek, június második felére fejeződhetnek be.
Az eredetileg tavaly szeptemberre tervezett átadás azért csúszik, mert az első közbeszerzési eljáráson nem akadt jelentkező, a második lezárására pedig – jogviták miatt – csak szeptemberben adta meg a lehetőséget a Közbeszerzési Hatóság. A kivitelező Globál Sport Kft. vezette konzorcium a terveknek megfelelően készítette el novemberre az első 2 kilométeres szakaszt, a tél miatt viszont csak most tudja folytatni a munkát.
A 5,3 kilométeres szigetkör felújításáról 2013 végén döntött a Fővárosi Közgyűlés, a teljes rekonstrukcióra 350 millió forintot különítettek el.