1. Először is állítsuk az ébresztőt a szokottnál tíz perccel korábbra. Nem lesz könnyű lemondani a szundi üzemmódról, de mennyire jó érzés, hogy alig kelt fel a nap, mi máris tettünk valamit magunkért. Válasszunk egy békés pontot a lakásban, helyezkedjünk el törökülésben, egyenes háttal, és gyújtsunk meg egy mécsest vagy gyertyát!
2. Figyeljük a lángot, és lélegezzünk mélyeket! Igyekezzünk csak a fényre és a levegő ki-be áramlására figyelni, és kizárni minden más gondolatot. (Ez persze lehetetlen, pláne kezdőknek, mindenesetre törekedjünk rá! Ha eszünkbe jut, hogy szervizbe kell vinni a kocsit vagy befizetni a gyereknek a napközit, emlékeztessük magunkat, hogy most csak kettesben vagyunk – mi és a láng!)
3. Ha ránk köszöntött a békés hangulat, találjuk ki, és mormoljuk félhangosan (ha nincs otthon senki, akár hangosan is lehet, csak más füleknek vicces) a személyre szabott mantránkat. Hogy is néz ez ki? Én, aki szorongó természetű vagyok, azt ismételgetem, hogy “bátor vagyok”, emellett nehezemre esik az önérvényesítés az élet minden területén, így fontos mantrám a “kiállok önmagamért” mondat is. Ha pedig valamiért hosszú ideje küzdünk, és nem sikerül, például letenni egy nehéz vizsgát, vagy eladni egy lakást, esetleg lezárni egy emberi kapcsolatot, amiből már semmi örömünk nem származik, a mantráink így hangzanak: “leteszem a vizsgát”, “eladom a lakásomat”, “szakítok XY-nal”.
4. Fontos, hogy a meditációnk során csak pozitív kijelentéseket tegyünk. Ne mondjuk azt, hogy “nincsen semmi baj”, mert az univerzum szemében ezek a szavak külön-külön negatívak, tehát rossz dolgot jelentenek. E helyett használjuk a “minden rendben van” mondatot. Fontos, hogy az üzenetet pontosan küldjük ki a nagyvilágba, hogy testünk-lelkünk a pozitív rezgésekre álljon át, és kívülről is megfelelő rezgések érkezzenek meg ahhoz, hogy igazán sikeresek és jó kedélyűek lehessünk.
Hogy működik?
Az első néhány meditációm után meglepetten tapasztaltam, hogy a dolog működik. Hogyan? Nos, úgy, hogy nap közben járok-kelek, végzem a feladataimat, és lépten-nyomon hatások érnek. Ha jön egy konfliktushelyzet, már érzem is, hogy kezdem a szokásos módon behúzni fülem-farkam, és “bocs, hogy élek” jelszóval kievickélni a komfortzónámtól igen távol eső szituációból. Ám ekkor bekapcsol az egyik fontos mantrám, és felelősségre vonja ijedt tapsifüles énemet: “De hát én kiállok magamért!” És akkor, ott, ez a felsőbbrendű énem segít abban, hogy a menekülés helyett győzzön az önérvényesítés. Ajánlom mindenkinek, egy próbát megér!
