Nos, fogy az idő, így szoros a timingom, szinte minden napra be van ütemezve valami, amit meg kell venni vagy el kell intézni. Tegnap bőröndöt akartam venni, meg még sok más egyebet, viszont annak ellenére, hogy a zuhogó esőben kimásztam a nagyáruházba, semmit nem tudtam venni. Tudtam volna, viszont olyan árak voltak, hogy némely bőrönd annyit kóstált, hogy kétoldali szívinfraktust kaptam az apró cetlire írt összegtől. Éppen a parkolóban dohányoztam teljesen magamba zuhanva, hogy kész, vége, borul a timing, amikor is drága szülém hívott telefonon. Mondom neki, hogy hagyjon békén, mert szétvet az ideg, se bőrönd, se átalakító, se a cipő, amit kinéztem magamnak, szóval apokalipszis van.
Ekkor érezte az öreg, hogy itt most bizony neki cselekedni kell, és azt mondta:
– Na, holnap reggel szépen felkelünk és kimegyünk a kínai piacra. Jövök veled én is, oda te egyedül nem mehetsz.
Mondom jó, legalább lesz, aki cipeli a cuccaimat, meg tud alkudni, mert én mindezekhez kevés vagyok.
A folytatásért kattints a Grafoterápia caféblogra!