A 22. század városai – környezetbarát épületek

nlc | 2015. Október 05.
Miközben egyre nagyobb mértékben romboljuk a környezetünket szennyező anyagok kibocsátásával, energiapazarlással és szeméthegyek "gyártásával", addig a bolygónkért felelősséget érző mérnökök és tudósok számos olyan környezetbarát megoldásokat is kidolgoznak, amelyekkel talán visszafordíthatók és jóvátehetők ezek a káros folyamatok. A 22. század technológiája már a rendelkezésünkre áll, és az alábbi példákból az is látható, hogy az emberiségnek van választási lehetősége: élhet magas színvonalon úgy is, hogy közben nem teszi tönkre a Földet.

Solar Ark

Az építészetben ma a legfontosabb trendek közé tartozik a napelemek használata. Ezek a berendezések elnyelik a Nap energiáját és ebből elektromos áramot, illetve hőt termelnek, ráadásul mindezt a környezetre nézve lehető legkíméletesebb módon. Éppen ezért részesítik mind inkább előnyben a mérnökök ezt a megoldást, amikor egy épület energiaellátó rendszerét tervezik meg. A japán Solar Ark esetében semmit nem bíztak a véletlenre: a Sanyo irodaházán több mint 5000 panel szolgáltatja az elektromos áramot: évente több mint 500.000 kWh energiát biztosítva az épületnek.

Council House 2

Ausztrália “legzöldebb” épületének tartják azt a melbourne-i irodaházat (Council House 2 vagy más néven CH2), amelynek tíz emeletes tömbje számos újítást és modern megoldást sorakoztat fel az energiahatékonyság jegyében. Ezek közül a leglátványosabbak azok a tölgyfa árnyékoló panelek, amelyeket fotovoltaikus cellák (napelemek) segítségével mozgatnak a Nap járása szerint. Az épület tetején öt különleges tornyot is elhelyeztek: ezekben vizet tárolnak, és segítségükkel az épület hőmérsékletét 21 fokra tudják csökkenteni a rekkenő nyári napokon is.

School of Art and Design and Media at Nanyang Technological University

Talán az egyik legszebb példája a művészi kreativitás és a mérnöki lelemény összhangjának a szingapúri School of Art and Design and Media at Nanyang Technological University épülete. A komplexum tetejét teljes egészében fűvel borított zöld tető fedi, amelyen egyszerre olyan hatékonyan árnyékolja le az épületet, hogy abban gyakorlatilag alig kell energiafaló légkondicionáló berendezéseket használni.

Diamond Building

Nemcsak éjszakai kivilágítás mellett, de nappal is csodálatos látvány a malajziai Diamond Building. Ám a szakértők nem a fantasztikus formákban gyönyörködnek csak, hanem azokban a technológiai megoldásokban, amelyek környezetbaráttá teszik ezt az épületet. Amellett, hogy hatékony napelem és esővízgyűjtő rendszert működtetnek a Diamond Buildingben, a fejre állított piramis forma a szél erejét is munkára fogja: az áramló levegőt az épület falai az alaphoz terelik, ahol az egy ventillátor rendszert forgat meg, amelyek a ház légkondicionálásában játszanak fontos szerepet.

Taipei 101

A világ legmagasabb zöldháza a Taipei 101. Az 509 méteres felhőkarcoló különleges, hővédő, dupla üvegezést kapott és saját szürkevíz-tisztító rendszere is van. Miközben az épület legmodernebb, megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszereket működtetve a 21. század egyik építészeti és mérnöki csúcsteljesítménye, a toronyház maga a hagyományos tajvani és kínai pagoda stílus jegyeit viseli: a nyolc jól elkülönülő egységből álló torony (nyolcas szám Kínában a jólétet és a bizalmat szimbolizálja) a nyíló bambuszra hasonlít.

Exit mobile version