Egyre fiatalabb korban kezdik a részegeskedést a magyar tinik

nlc | 2015. Október 12.
Már a tízes éveik elején-közepén megkóstolják az alkoholt a magyar fiatalok. Bár elvileg 18 éven aluliaknak nem értékesítenek szeszes italt, a tinik megoldják, hogy hozzájussanak.

Fiatalon próbálják ki az italt, ami sok gyerek életében már a tízes éveik elején megjelenik – idézi Demetrovics Zsolt addiktológus, pszichológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában tett nyilatkozatát a Híradó.hu.

A műsornak megszólaló fiatalok elmondták: szórakozóhelyeken 18. életévüket már betöltött ismerősek segítségével jutnak hozzá az alkoholhoz, de sokan isznak házibulikon is. Bár az iskolában sok felvilágosítást kapnak, a társadalmi és kortárs csoportok nyomásának nehezen képesek ellenállni.

Már nem csak a főiskolás-egyetemista korosztályra jellemző, hogy rövid idő alatt nem mennyiségű alkoholt fogyasztanak el szórakozásból, hanem egyre inkább a középiskolásokra is. Bár korábban ezek az italozások inkább a fiúk körében voltak népszerűek, manapság egyre több lány is részegeskedik.

Hídvégi Zsófia mentálhigiénés és életvezetési tanácsadó szerint nem megoldás tiltani a lerészegedést, de az sem, ha hagyjuk inni a fiatalokat. A szakember szerint fel kellene készíteni őket arra, hogy tudjanak dönteni, mit szeretnének, és annak milyen következményei lehetnek.

Exit mobile version