Időjárás: 10 fok alatt maradhat a hőmérséklet jövő héten

nlc | 2015. Október 18.
Az országban számos megyében lehet imádkozni, hogy 10 foknál melegebb legyen napközben. Ilyen idő vár ránk a következő napokban.

Vasárnap napközben sok felhőre van kilátás. Délután a nyugati–északnyugati tájakon ismét eleredhet az eső, az éjszaka folyamán pedig a Dunántúl más tájain és a középső országrészben is várható csapadék. Hajnalra többfelé köd képződhet. Reggel 2–10 °C várható, nyugaton, északnyugaton lesz a leghidegebb, délután 11–16 °C-ra számíthatunk – írja az Időkép.hu

A következő hét elején újra erősen felhős, borult lesz az ég Magyarország felett. Hétfőn is számíthatunk esőre, a legtöbb csapadék délnyugaton eshet. Az enyhébb hajnalt követően a legmelegebb órákban 10–16 °C-ot mérhetünk. Sokfelé párássá válhat a levegő.
Ez az időjárás marad kedden is, valamint a Dunántúlon feltámad az északnyugati szél. Délután 10 és 15 °C közötti maximumokra van kilátás, de északnyugaton 10 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

A hét közepére csökken a csapadékhajlam, már csak elszórtan lehet kisebb eső, egy-egy zápor, és a nap is gyakrabban kisüthet. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. Ismét hidegebbek lesznek a hajnalok, délutánonként pedig 10–14 °C várható.

 

Exit mobile version