Novak Gyokovics, te szerencsétlen…

Horowitz Katalin | 2016. Március 22.
Pedig azt hittem rólad, hogy jó arc vagy, erre tessék, kiderül, hogy pont ugyanolyan vagy, mint a többi szexista hülye. Szomorú vagyok.

Hogy miért? Mert 2016-ban Raymond Moore, az Indian Wells-i nyílt teniszbajnokság első embere azt bírta mondani, hogy a női teniszezők a férfiak farvizén eveznek csupán. Illetve azért, mert erre válaszul a sportág jelenlegi világelsője, a szerb Novak Gyokovics nem azt mondta, hogy elmegy Moore a jó szexista francba, hanem még egy kis sót szórt a friss sebekbe.

Bár tagadhatatlanul a tenisz egyik legjobb játékosáról van szó – akiről már több ízben kiderült, hogy humora is van: nemegyszer parodizálta már a tenisz nagyjait, de ha arról van szó, egy kis táncolástól sem riad vissza –, sajnos úgy tűnik, csak kibújt a szög a zsákból. A 28 éves Gyokovics ugyanis az Indian Wells-i torna megnyerése után dióhéjban azt tudta mondani Moore megnyilvánulásával kapcsolatban, hogy “hát, nem szép dolog ilyet mondani, de végül is igaza van”.

Bontsuk ki egy picit jobban a dolgot, hogy látszódjon, miért lehet most borzasztóan kínos Novak Gyokovicsnak. Raymond Moore az ő hatalmas bölcsességében azt mondta, hogy “ha női teniszező lennék, minden este térdre ereszkednék és megköszönném istennek, hogy Roger Federer és Rafa Nadal megszülettek, mert ők vitték a vállukon a sportágat”.

Most egy pillanatra tekintsünk el attól a ténytől, hogy a női világelső Serena Williams 21 grand slam címet gyűjtött be eddigi karrierje során, míg a tagadhatatlanul szupertehetséges Federer 17-et, a hasonló kaliberű ász Nadal pedig 14-et. Fókuszáljunk inkább Gyokovicsra, aki amikor megkérdezték, hogy mit szól Moore szavaihoz, az alábbit tudta válaszolni:

“Természetesen ez egy nagyon érzékeny téma. A nők megérdemlik a tiszteletet és a megbecsülést azért, amit csinálnak. Vagyis hogy a tenisz világában az elmúlt 7-8 évben központi téma volt az azonos díjazás. Én is átestem ezen a folyamaton, ezért megértem, hogy a WTA (a női tenisz-világszövetség) mennyi energiát tett abba, hogy ezt elérjék. Őszintén gratulálok nekik, tényleg. Elérték, amit kitűztek, amiért küzdöttek. Azonban más részről úgy gondolom, hogy a férfi tenisz világában, az ATP világában még többért kéne küzdenünk, mivel a statisztikák azt mutatják, hogy sokkal többen nézik a férfiak meccseit. Szerintem ez az egyik oka, hogy miért kéne többet kapnunk. A nőknek azért kell küzdeniük, hogy megkapják, amit érdemelnek, és nekünk is küzdenünk kell azért, amiről úgy véljük, hogy megérdemeljük. Amíg ez így van, és ott vannak a statisztikák arról, hogy melyik eseményt övezi nagyobb figyelem, melyik meccsre adnak el több jegyet és hasonlók, ennek függvényében arányosan kell elosztani [a díjazást is].”

Novak, most mondd meg, miért volt erre szükség?

Gyokovics sietett kijelenteni, hogy ezzel nem szeretne férfiak vs. nők vitát kezdeményezni, hiszen elfogadja, hogy a nőknek több kihívással kell szembenézniük, mint a férfiaknak, ha sikeresek akarnak lenni a sportban, például a hormonokkal is.

“Rendkívüli módon tisztelem, amit a nők tesznek és amit elérnek a globális sportokban – mondta ez a szent ember. – Az ő testük teljesen más, mint a férfiak teste. Számos olyan dolgon mennek át, amin nekünk nem kell. Tudják, a hormonok és az egyéb dolgok, amiket nem szükséges részleteznünk.”

Te, Novak, szerinted ez a fenti mondat mennyiben viszonyul ahhoz, hogy nem szeretnél férfiak a nők ellen vitát nyitni? De tovább megyek. Van fogalmad róla, hogy mekkora baromságokat hordasz te itt össze? Jó, hát, édes lelkem, sportolónak neveltek, nem akadémikusnak, de mielőtt nagy nyilvánosság előtt ilyeneket mondasz, legközelebb azért egyeztess az ügynököddel, a PR-felelősöddel, de én a helyedben a volt edződet, Jelenát is felhívnám. Igen, azt a nőt, akinek az első sikereidet is köszönheted. Ugyan, kérdezd már meg tőle, hogy mi a véleménye, már persze ha nem derogál meghallgatnod egy nő véleményét.

Tudod, Novak, nekem eddig a pontig nagyon szimpatikus voltál. Régen hisztiztél a pályán sokszor, de már évek óta úgy tűnt, mintha benőtt volna a fejed lágya, és ez az eredményeiden is látszik. Elképesztő szinten teniszezel, ezt egy pillanatig sem tagadom. De volna itt még valaki, aki nálad jóval több sikert elért már ebben a sportban. Őt történetesen Serena Williamsnek hívják, biztos ismered, ő a jelenlegi női világelső, aki, mint ahogy írtam feljebb, 21 grand slam címet szerzett már meg. Neked mennyi van? 11, ugye? Na, innentől akkor picit visszafogottabban, ha lehet.

Annál is inkább, mert mondanék ám még egy érdekes statisztikát: mennyi pénzdíjat teniszeztél össze 2015-ben? A BBC szerkesztői szerint 21,65 millió dollárt. Serena Willliams ugyanerre az időszakra 10,58 milliót. Próbálom látni azt a fene nagy egyenlőséget, de akárhonnan számolom, mintha egyik a másiknak több mint a duplája lenne.

Elhelyeznék ide egy másik érdekes statisztikát is, amiért szintén a BBC-t illeti a köszönet: tudod, hányan nézték 2014-ben a US Open döntőjét az amerikai tévénézők? A férfiakét 1,9 millióan, míg a nőkét négymillióan. Itt is több mint a duplája az egyik a másiknak, csak épp nem úgy, ahogy ti állítjátok.

Nem tagadom, hogy ez utóbbi esetben az amerikai Serena Williams volt az egyik döntős, míg a férfiaknál nem volt hazai játékos, de ettől függetlenül, drága Novak, óriási probléma van azzal, ami a szádon kijön. Gondolkodtál már azon, hogy miért lehet az, hogy a férfiak meccseit többen nézik? Lehet, hogy többet költenek reklámra? Lehet, hogy a női teniszt csak később kezdték el sugározni? Jé, nahát, lehet!

De egy lépéssel tovább megyek: tudod, az, hogy hányan nézik a melyik meccset, az ebben az esetben mellékes. Neked, mint világelsőnek, vagyis egy olyan embernek, akinek milliónyi rajongója van és százezreket inspirál – lásd még: példakép –, alaposan meg kellene gondolnod, hogy mondasz-e nagy nyilvánosság előtt olyan hülyeségeket, mint hogy a nők teste más, és a hormonok így meg úgy. Ez ugyanis 2016-ban kissé idejétmúlt vélekedésnek tűnik, de ha nem gondolod így, akkor beszélj mondjuk Mariam Al Mansourival. Ő egy vadászpilóta, ráadásul nő, aki még mindennek a tetejébe egyébként a szaúd-arábiai légierőnél szolgál. Bár elvileg ő autót sem vezethetne az arab országban, úgy tűnik, a hormonjai ellenére még ennek az amúgy sok szempontból kőkori nézeteket valló szaúdi kormánynak sem okozott gondot beültetni a pilótafülkébe, mivel kiválóan végzi a dolgát.

Amíg összekötöd ezt a tényt a női teniszezők teljesítményével, addig olvasgasd szeretettel kollégád, Serena Williams gondolatait a fenti balhéról.

“Tavaly a US Open női döntőjére jóval korábban elkelt az összes jegy – mondta a női világelső. – Bocsánat, de játszott ott Roger (Federer) vagy Rafa (Nadal), de játszott azon a meccsen akár egyetlen férfi is? Nem. […] Mi, nők, hosszú utat tettünk meg idáig. Nem gondolom, hogy le kellene térdelnünk bármilyen férfi elé is, bármilyen kérdéssel kapcsolatban.”

Serena, ez egy szép, tiszta ász volt. Novak, te pedig szerintem szállj egy picit magadba és gondolkozz, mielőtt legközelebb hasonló hülyeségeket beszélsz. Addig is ismerkedj meg a jóindulatú szexizmus fogalmával. Esetleg ápolgasd Raymond Moore lelkét, aki azóta már le is mondott az Indian Wells-i torna ügyvezetői posztjáról…

További cikkek szexizmusról az NLCafén:

Exit mobile version