“Fogyatékos ember vagyok és tökéletesen el tudom végezni a munkámat”

nlc | 2016. Március 25.
Az ország 6 pontján várják izgalmas találkozások az idei Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! nyílt nap résztvevőit. Április 27-én újabb különleges alkalom nyílik, hogy fogyatékos emberek egy napra kipróbálhassák álmaik munkáját a fogadásukra nyitott munkahelyeken.
“Fogyatékos ember vagyok és tökéletesen el tudom végezni a munkámat.

“DE” – ez az a szó, amit a fogyatékos emberek nagyon jól ismernek. “Bár gyengénlátó fiatal vagyok, de ettől függetlenül feladataimat, a rám szabott munkát tökéletesen el tudnám végezni” – írta levelében az egyik tavalyi résztvevő. A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! program éppen azon fáradozik, hogy ezt a “DE”-t “ÉS”-sé változtassa: “Fogyatékos ember vagyok és tökéletesen el tudom végezni a munkámat.”

Nem kevesebb, mint 40 álom válhat az idén valóra. A jelentkezők között van, aki a kávékészítés rejtelmeit sajátítaná el, van, aki rádióstúdióban, óvodában vagy éppen egy könyvtárban próbálná ki magát, sőt egy lelkes denevérszakértő- és egy úszóedző-jelölt is keresi a számára megfelelő munkahelyet. A lelkes munkavállalók kiválasztását követően a program szervezői további vállalkozószellemű cégek jelentkezését várják.

“A 2015-ös rendezvény igazi mérföldkő volt sok résztvevő vállalat életében, hiszen első alkalommal tapasztalhatták meg, milyen pozitív dolog fogyatékos emberrel együtt dolgozni. A jelentkezők többek között egy állatkert, egy autószerelő-műhely és egy bűnügyi labor mindennapjaiba kóstolhattak bele” – nyilatkozta Vég Katalin, a kezdeményezést Magyarországon meghonosító Salva Vita Alapítvány ügyvezetője.

Az első hazai nyílt nap sikere után idén Budapest mellett 5 vidéki helyszínen is csatlakozik a kezdeményezéshez. Április 27-én debreceni, miskolci, pécsi, szekszárdi és szegedi vállalatok segítenek abban, hogy a fogyatékos emberek egy napra aktív részesei lehessenek az adott cégnél dolgozó kollégák munkanapjának. Az egyik szekszárdi jelentkező például a helyi NB I-es kosárlabdacsapat edzésébe kapcsolódna be edzőként, míg Szegeden többek között az énekes- és a rendőrszakma mindennapjait szeretnék megismerni a nyílt napon.

Jelentkezz Te is támogatóként! Járulj hozzá az idei program sikeréhez!

A programról bővebben az alábbi linken tájékozódhatsz:

www.nekedmunka.hu

Exit mobile version