Kamu: így vernek át a romantikus filmek

nlc | 2016. Április 17.
Nagyon sok szép film és könyv van, amiben a szerelmesek egymásra találnak, de általában itt véget is ér a történet. Azt sugallják, hogy a párkapcsolat csúcsa az, amikor a felek összejönnek. A gyakorlatban pedig tudjuk, hogy a közös történet itt kezdődik csak igazán, a "boldogan élnek, míg meg nem halnak" pedig csak a mesében automatikus. Tóth Dániel videójából többet megtudhatsz.

Nem sok használható elv szokott megmutatkozni a boldog tartós párkapcsolatot illetően, helyette romanticizálódik a vágyakozás, a szenvedés és számos mód, amivel csak elszabotálni lehet a boldog párkapcsolatot. Ha valaki fejébe kicsit is beeszik magukat ezek a történetek, akkor mind a párkapcsolattal, mind pedig a leendő párjával kapcsolatban olyan elvárások, ideálok és megoldási stratégiák lesznek a fejében, ami mindent tesz, csak nem segíti a boldogság megtalálását.

Nem törvényszerű hogy ez így legyen, de emberként néha felbukkan bennünk az igény, és szeretjük magunkat jóleső illúziókba ringatni, és nincs is ezzel semmi baj, ha utána készek vagyunk felébredni is, és nem hagyjuk, hogy ezek megmérgezzék és ellehetetlenítsék a valós boldogságunkat. Érdemes sorra venni a romantikus történetek leggyakoribb üzeneteit és őszintén magunkba tekinteni, hogy ezekkel hogy is vagyunk mi. 

Exit mobile version