“Előbb szívnék cracket, mint hogy sajtot egyek” – egy mondat, amitől leolvadt az agyunk

Horowitz Katalin | 2016. Április 21.
A címben szereplő mondat az egykor Oscar-díjas színésznőként ismert Gwyneth Paltrow száját hagyta el a minap. Miután letörölgettük a könnyeinket, beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen rendkívüli módon káros, ha egy ismert ember hirtelen elhiszi, hogy neki feladata az másoknak megmondani, hogyan élhetnek egészségesen.

Természetesen a fentiek nem érvényesek akkor, ha a szóban forgó ismert ember tudományos szakember, kutató, dietetikus, illetve bármi hasonló, akinek megvan a szükséges oktatási háttere – noha ez sem feltétlenül elég, erre később kitérek – na meg persze a hitelessége ahhoz, hogy ilyen fontos, az életünket adott esetben komolyan befolyásoló kérdésekben megnyilvánuljon.

Gwyneth Paltrow nem ilyen ember.

Mielőtt továbbmennék, gyorsan nézzük, hogy a nemzetközi internet önjelölt Antal Valija mit is mondott pontosan: 2012-ben, egy brit tévéműsorban azt mondta, hogy előbb szívna cracket, mint, hogy olyan sajtot egyen, amit konzerv formájában lehet kapni. Múlt héten pedig, legújabb szakácskönyvének bemutatóján, amikor megkérdezték, hogy továbbra is fenntartja ezt az állítását, annyit mondott: “naná!

 

A brit uralkodó 90. születésnapja alkalmából ma az NLCafén II. Erzsébet-napot tartunk. A királynő fotóival illusztráljuk cikkeink többségét, így tisztelgünk II. Erzsébet előtt.

Persze, számos olyan élelmiszert ismerünk, amelyek megkérdőjelezhető minőségűek, ennek ellenére fenntartom, hogy egy olyan embernek, aki híressége okán milliókat ér el akár egyetlen blogposzttal is, komoly felelőtlenség ilyet mondani.

Arról nem beszélve, hogy ha egy picit megkaparásszuk a Gwyneth Paltrow által képviselt hozzáállás felszínét, riasztó, felszínes, érzéketlen és kapzsi személyiség körvonalait fogjuk felfedezni. De mire is gondolok?

Gwyneth Paltrow 2007-ben indította el Goop nevű oldalát, ami tulajdonképpen egyfajta életmód-blog, amelynek tartalmát a színésznő állítja össze. Ha ezek után felkeressük az oldalt, valóban, sok, szépen fotózott anyagot látunk majd, különböző gasztronómiai, divat és egyéb témákban.

Eddig oké, elvégre valamivel foglalkozni kell két forgatás és két premier-parti között. Azonban, nem kell irodalmárnak lenni, hogy a sorok között olvasva Marie Antoinette örökbecsű gondolatait – “ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot” – visszhangzó unatkozó Beverly Hills-i háziasszonyok között találjuk magunkat.

Gwyneth Paltrow maga több divat-anyagban is feltűnik, ahol közel 900 dolláros (több mint 230 000 forint) szoknyát, közel 800 dolláros (több mint 216 000 forint) iPad-tokot és hasonlókat reklámoz, miközben lépten-nyomon arra próbálja rávenni az olvasóit, hogy vásároljanak csodás – és természetesen kézműves – ékszereket a webshopjából. Bagatell tételek, egy biztosítótűre hajazó fülbevaló például potom 1250 dollárba kerül. Ez átszámítva több mint 340 000 forint. Ja, egyébként ez a legolcsóbb tétel, amit választhatunk.

Egészségmaszlagba csomagolt kapitalizmus

De érdemes megemlékezni arról is, hogy az általa ajánlott receptekhez “csak” 80 dollár körüli összegbe kerülnek a hozzávalók. Ez több mint húszezer forint, egy napi kajáért. Reális, nem?

Innen nézve már rogyadozik a hitelesség látszata, amellyel az Oscar-díjas színésznő igyekszik megtámogatni a címben foglaltakhoz hasonlóan bugyuta kijelentéseit, azonban ez sajnos ritkán jut el a széles tömegekhez. Persze, igaza van, ne fogyasszon senki kétes minőségű ételeket, azonban a “ne csináld ezt, majd én jobban tudom”-hozzáállása bőven van annyira veszélyes, mint ilyen hülyeségeket nagy nyilvánosság előtt kimondani.

Ha ugyanis ő azt mondja, hogy X vagy Y dolgot KELL fogyasztani, hogy egészségesek és boldogok legyünk (az ehhez szükséges recepteket pedig bárki megvásárolhatja, rendkívül jutányos 99.99 dolláros áron), akkor ezért jobb helyeken a fogyasztóvédelemmel, illetve akár a versenyhivatallal is kell utána beszélgetnie, olyan témákban, mint fogyasztó megtévesztése, illetve, bár sajnos ez nem hivatalos tényállás, de az egészségre káros, megalapozatlan eszmék terjesztése. Áruljon csak nyugodtan túlárazott giccseket, de ha kérni lehet, e mellé ne borítson egy vödör ezo-életmód-maszlagot a világra, van abból sajnos éppen elég.

Emberek, gondolkodjatok!

Ha egy világsztár hirtelen gasztromessiássá alakul, az azért veszélyes, mert a rajongói egy másodpercig sem fogják mérlegelni, hogy amit mond, az tudományosan megalapozott-e, vagy épp a kaliforniai tengerparton összekukázott életmódguru sutyorogta a fülébe a rengeteg hülyeséget, két léböjtkúra, meg némi homeopátiás agyolvasztás között. Sajnos azonban, ma már nem kell világsztárnak lenni ahhoz, hogy rendkívül kártékony marhaságokat tudjon valaki terjeszteni, elég hozzá az internet és némi kreatívan vágott videó.

Remek példa erre Brad Pilon, aki táplálkozástudományi témában osztja az észt az interneten. Gwyneth Paltrow-val ellentétben neki még tudományos fokozata is van, azonban az általa hirdetett ige hitelessége is repedni kezd, ha egy rövid időt eltöltünk gondolkodással. Mielőtt továbbmennénk, nem árt megnézni Pilon videóját, amelyben elmondja, hogy milyen élelmiszereket kell elkerülnünk,mert azok juj, rosszak, tele vannak hormonokkal, a férfiaknak melle nő majd és soha az életben nem fognak tudni lefogyni. Figyelem, a videó elég hosszú – és nagyrészt értelmetlen – ezért, ha nincs kedved 20 percet feláldozni az életedből, összefoglalom, hogy milyen betonszilárd megállapítások szerepelnek benne.

Fotó: Brad Pilon Facebook

A kutatások kimutatták, hogy mi az, ami lehetetlenné teszi, hogy a férfiak lefogyjanak” – erős kezdés, ami után megtudjuk, hogy számos élelmiszert (tofu, joghurt, sajtok, stb.) messziről érdemes elkerülni, mert az csurig van ösztrogénnel, meg egyéb borzalmakkal. Az áldásos fogyást természetesen csak az hozhatja el, ha a férfiak – ja mert ráadásul Pilon kifejezetten férfiaknak szóló módszert ajánl – felpumpálják a tesztoszteronszintjüket, és már olvad is a zsír, potyognak a kilók.

“Egyik tanulmány a másik után mutatja ki, hogy az alacsony tesztoszteron szint összefüggésben áll a hasi zsírrétegek kialakulásával, a fáradékonysággal és az alacsony libidóval” – itt már emeli a tétet, mert nem elég, hogy a férfiak elhíznak, de még az ágyban sem fognak teljesíteni, ezen a ponton már szinte halljuk a riadalomtól zizegő American Express hitelkártyák hangját.

Pilon öt kérdést is feltesz, amelyből ha csak egyre is igen a válasz, azonnal meg kell rendelnünk az új könyvét. Olyan kérdésekről van szó, amelyekre nincs ember a világon, aki ne válaszolna legalább egyszer igennel: fáradékonyság, egy-két plusz kiló, ilyesmik. És vajon mi okozza mindezt? Természetesen az, hogy az élelmiszerekben, mint a már említett tofuban és sajtban VEGYI ANYAGOK és HORMONOK találhatóak! Uram, irgalmazz!

Mielőtt a család férfi tagjai lángszórót ragadva mennének rá a hűtőre, azért súgjuk meg nekik, hogy ez szerencsére Európában nem így van. Mint azt dr. Michael Mosley, a BBC-n futó dokumentumfilm-sorozat tudományos szakértője az NLCafénak adott interjújában elmondta: az Európai Unióban szigorúan tilos a hormonokkal és antibiotikumokkal kezelt állatokból származó készítmények árusítása. Tehát, ha nem az USA területén élünk, nyugodtan felejtsük el a fenti hülyeségeket.

A reklám, ami lábon lövi saját magát

Az általános célú diétákat a nőknek fejlesztették ki, ezek 80 százaléka nincs hatással a férfiakra” – hangzik a következő Pilon-alapvetés, ami után ráadásul azt is megtudhatjuk, hogy úgy kell diétáznunk, hogy közben figyelembe vesszük, a testünkön hova rakódik le a zsír, mert az máshogy van ám, minden embernél. Ehhez képest a videó végén elhangzik, hogy a Pilon-féle módszert kifejezetten férfiaknak fejlesztették ki, amely testalkattól függetlenül működőképes. Pici önellentmondásba keveredtünk, de sebaj, ez még mindig olcsóbb, mint egy napi menü Gwyneth Paltrow-nál. Pilontól egyébként ajánlást is kapnak a fogyni vágyó férfiak, hogy miket egyenek. Bár van benne némi igazság, én mégis azt mondom, hogy érdemes elkerülni egy olyan szakértőt, aki még az avokádót sem tudja helyesen leírni!

Nem húznám sokkal tovább a dolgot, természetesen, a videó – amelyben öt alkalommal hangzik el a “legfrissebb kutatások/tudomány jelen állása/brit tudósok/tenyérjósok szerint” kitétel, mindenféle forrásmegjelölés vagy konkrét kutatásra való utalás nélkül –, szóval a videóról kiderül, hogy szenzációhajhász reklámról van szó csupán, amelynek célja, hogy rávegye a nézőket Pilon könyvének megvásárlására. Itt azonban már lemegyünk súlyos teleshop-műsorba: Pilon, akinek az állítása szerint egy órányi tanácsadói díja 500 dollár “úgy érezte, muszáj olcsón hozzáférhetővé tennie” kutatási anyagait, amelyekbe évek munkáját sűrítette bele. Ezért csupán 97 dollárért adja a könyvet, amely mellé különleges bónuszként,mintegy 300 dollár értékű fitneszvideót is kapunk teljesen ingyen!

Ha ezen a ponton még nem könnyezünk a röhögéstől, foglaljuk össze: konkrét tudományos kutatások megjelölése nélkül, önellentmondásos és a világ számos részén konkrétan hamis információkkal teletűzdelt alkotásról van szó, amely mellé persze elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás (nem, a heti kétszer egy óra foci, plusz sörözés a haverokkal, nem számít annak). Remélem, most sokaknak spóroltam 97 dollárt, amit senki sem akar majd Gwyneth Paltrow spéci menüjére költeni.

Végszóként csak annyit kérek, ha hasonló típusú tartalommal találkozik bárki az interneten, picit gondolkozzon, aztán jó messzire kerülje el, és keressen helyette olyat, ami lehet, hogy kevésbé menő, de annál komolyabban vehető, beazonosítható tudományos munka áll mögötte. Nagyon valószínű, hogy az egészségének hosszú távon ezzel teszi a legjobbat. Aki pedig valóban fogyni szeretne, az picit fogja vissza a zabálást, egyen több zöldséget-gyümölcsöt és tényleg rendszeresen sportoljon, a kanapén való tespedés helyett.

További cikkek áltudományos maszlagról az NLCafén:

Exit mobile version