Hat csodás nő, aki megvédi Magyarország becsületét a júniusi Eb-n

TóCsa | 2016. Május 03.
A legfiatalabb 22, a legidősebb 51 éves, és első ránézésre egyáltalán nem úgy néznek ki, mint egy csapat. Aztán elkezdenek beszélgetni, és rájövök, hogy ezek a nők tökéletesen értik egymást. Ők a magyar női bridzsválogatott szuper jó fej tagjai, akik júniusban Magyarországot képviselik Budapesten a bridzs-Európa-bajnokságon. És azt is elmesélték, hogy a bridzselő nőknek miért bridzselő férfiaktól vannak gyerekei.

Avatatlan szemlélődők számára a hely akár egy multicég irodájának is tűnhet. Jókora terem, teli asztalokkal, amiket falakkal választottak szét. Nincs ebben semmi különös egészen addig, míg az ember közelebbről meg nem vizsgálja őket. Sehol egy telefon vagy egy számítógép, és irathalmok sem állnak rajtuk, ahogy hiába keressük a Legjobb Apukának feliratú kávésbögréket is. A Budán található terem nappal többnyire üresen áll, de esténként és hétvégén ellepik a játékosok. Egy bridzsteremben járunk, ahol órákon át tartó, feszült játszmákban küzdenek meg egymással a kártyajáték szerelmesei. Nem mellékesen pedig ez az a terem, ahol a felkészülésüket végzik a magyar női bridzsválogatott tagjai, Csipka Szilvia (51), Fischer Brigi (22), Hegedűs Orsolya (41), Els Toutenel (32), Zalai Ágnes (41) és Ormay Krisztina (24), illetve közülük csak öten, ugyanis Krisztina jelenleg Írországban él, és csak online készül velük. Hogy mire készülnek? Hogy megvédjék a magyarok becsületét június 16–26. között a Groupama Arénában a bridzs-Európa-bajnokságon. Nem kell olyan furán nézni: bridzs-Eb tényleg létezik, a magyarok is indulnak rajta, sőt idén tényleg nálunk viaskodnak majd a legjobb európai csapatok.

Zalai Ágnes, Hegedűs Orsolya, Fischer Brigi, Els Toutenel, Csipka Szilvia (Fotók: Máté Csaba)

Bridzs kontra póker

Szögezzük le: külső szemlélőként, puszta előítéletek alapján a bridzs nem túl szexi kártyajáték. A játékosok között nem sűrűn találkozunk szépségkirálynőkkel, elkerülnek bennünket a híradások a nagy Las Vegas-i bridzspartikról, a bridzselő sztárok képei nem jelennek meg a bulvárlapokban, és olyanról sem hallunk sűrűn, hogy a bridzsből valaki dollármilliomossá vált volna. De miért ennyire rossz a sajtója? “Mert nincs benne pénz” – szögezi le Ági a lényeget, viszont a válasz korántsem ennyire egyszerű. A bridzs a múlt század első felében a legnépszerűbb kártyajáték volt, szóval laikusként úgy tűnik, hogy simán lehetne akár ugyanolyan népszerű, mint a póker, és játszhatnának a játékosok kisebb vagyonokért, ez mégsem történt meg.

Míg a pókert nagyon könnyedén megtanulja bárki, ahhoz, hogy elmondhasd, hogy tudsz bridzsezni, vagy legalább nézőként követni tudsz egy játszmát, hónapokat kell a bridzsasztal mellett töltened. Egy bridzsező kb. egy óra alatt tanul meg pókerezni, míg egy pókerező nagyjából egy év alatt tanul meg bridzsezni. Mivel kevesen értik a játékot, így tévében sem érdemes nagyon közvetíteni, ha pedig nincsenek tévés közvetítések, akkor a szponzorok sem jönnek, márpedig szponzorok nélkül nincsenek nagy pénznyeremények

– magyarázza el nekem a lényeget Szilvi.

Fotó: Máté Csaba

A bridzsezés családi hagyomány

Azt már tudjuk, hogy miért nem túl divatos most a bridzs, de azt még mindig nem, hogy akkor ők hatan – és a csapatkapitányuk, Kelen Károly – mégis miért szeretik annyira, hogy már évek, sőt évtizedek óta a megszállottjai. A flamand születésű, de magyar társat magáénak tudó, és már jó ideje az országban élő Elsnek például a szülei mutatták meg a játékot. “Azt mondták, hogy nem ártana, ha néha csinálnék valamit vasárnaponként. A bevezetésük annyira jól sikerült, hogy azóta a függője lettem. A barátaim folyton rám szólnak, hogy nem kéne annyit bridzseznem.” Els története bizonyos szempontból tipikusnak mondható, ugyanis a válogatott tagjai szerint a legtöbb bridzsező a szülei által találkozik először a játékkal, generációk adják tovább a játékszenvedélyt az újabb generációknak.

Szilvi és Ági is a szüleinek köszönhetően ismerkedett meg a bridzzsel, míg a csapat legifjabb tagját, a 22 éves Brigit a gimnáziumi barátai rángatták bele. Ő belement, és alig pár óra alatt kiderült, hogy van érzéke hozzá. Ma már nem csak a magyar női Eb-keret tagja, hanem szabadidejében gyerekeket tanít bridzsezni hétvégenként, hogy ne fogyjon el az utánpótlás. Többek között Ági lányát és Orsi fiait is tanítja, de amúgy is jellemző, hogy a veterán bridzsezők azok, akik megpróbálják megszerettetni a kedvenc játékukat a gyermekeikkel. Aztán jó esetben a gyerek már hozza magával az osztálytársát vagy a barátait is. Brigi a kortársai között különösen érzi, hogy mennyire nem ismerik manapság a kedvenc játékát. “Amikor elmesélem, hogy bridzselek, akkor rendszeresen megkapom, hogy »De te nem is vagy öreg«.”

Fotó: Máté Csaba

A bridzs és a szerelem

Bár nemzetközi szinten azért van lehetőség a bridzseléssel pénzt keresni, azért jellemzően ezt a játékot nem a pénzért játsszák, sőt a játékosok inkább maguk költenek rá, persze nem vagyonokat. Kelen Károly csapatkapitány szerint az ember az ilyen-olyan nevezésekre maximum havi tízezerből kijön, egy pakli kártya meg sokáig kitart. Így marad az utazási költség a külföldi versenyekre, de ezekre amúgy sem kötelező menni. Szilvi szerint, ha okosan szervezzük az életünket, akkor egy bridzsversenyt akár egy családi kirándulással is össze lehet kötni, így két legyet lehet ütni egy csapásra. Adódik a kérdés: a családtagok mennyire viselik jól ezt az időigényes hobbit?

A bridzselő nőknek általában bridzsező férfiaktól van gyereke

– hangzik el a felvilágosító és mindent megmagyarázó mondat. Hogy ez nem csak elmélet, jól bizonyítja, hogy a csapat három tagjának van gyereke, és mindegyikük apukája maga is bridzsel. “A bridzselés egy igazán intellektuális játék. Nagyon nehéz egy igazán jó eszű nőhöz egy igazán éles eszű férfit találni a bridzsen kívüli világban” – meséli a csapatkapitány. Amikor megkérdem, hogy hogyan osztják fel a gyerekre vigyázást bridzsezés idején, rávágják: a bébiszitter segít. “Ha színházba megyünk együtt a férjünkkel, olyankor is hívunk egy családtagot vagy bébiszittert” – nevetnek. Más magyarázata is van, hogy a bridzsező nők miért éppen a bridzsező férfiak között találnak maguknak párt. Orsi egyik korábbi, szintén válogatott kártyapartnere például egy bridzset csak társasági szinten kedvelő férfihez ment hozzá feleségül, aki kevéssé tolerálta a versenyzéssel járó külön töltött időt, így a hölgy inkább feladta a hobbiját. “A nem bridzselő pasik többsége sajnos nehezen nézi el, hogy a feleségük ennyi időt töltsön el a kártyaasztal mellett, viszont olyanról még nem nagyon hallottunk, hogy egy feleség tiltotta volna el a férjét a bridzsasztaltól…”

Fotó: Máté Csaba

“A bridzsben a pókerrel ellentétben mindig figyelni kell”

A csapattagok között van építészmérnök-hallgató, egy népszerű gasztrooldal igazgatója és olyan is, aki a General Electricnél dolgozik szakértőként, vagyis első ránézésre főképp a műszaki és a közgazdasági végzettségűeket vonzza ez a meglehetősen komplex játék, de szabályt erősítő kivételek azért mindig akadnak. Ilyen kivétel a csapatban Orsi, aki művészettörténetet végzett, és egy képzőművészeti galéria vezetőjeként dolgozik. És miért pont ők hatan kerültek a válogatottba?

Ági szerint nagyjából húsz olyan nő van ma Magyarországon, aki annyi időt és energiát áldoz a bridzsre, hogy megugorja a nemzetközi szerepléshez szükséges szintet, és az előválogatók során közülük kerültek ki győztesen ők hatan, akik képviselhetik Magyarországot a júniusi Eb-n. Orsi szerint nemcsak a bridzselés, hanem már önmagában az is óriási elhivatottságra vall egy anyuka részéről, ha egyáltalán van valamilyen hobbija. “Az anyukák, akiket ismerek, persze járnak színházba meg moziba, de a munkájuk és a családjuk mellett már nem nagyon jut idejük másra” – magyarázza.

Fotó: Máté Csaba

Az öregasszonyok játéka?

A bridzsel kapcsolatban – talán a filmeknek és az Agatha Christie könyveknek köszönhetően – sokunkba beleégett a kép, hogy ez az öregasszonyok sportja, és bár a csapattagok életkorban széles skálán mozognak, azt ők is elismerik, hogy főképp az idősebbek körében népszerű, de ezzel semmi baj nincsen, sőt. “Ha egy idős asszony a férje halála után egyedül marad, mégis mit csináljon? Üljön otthon, és hagyja el magát? A bridzs egy rendszeres kikapcsolódás, és legalább kimozdítja őt otthonról. Van miért elmennie a fodrászhoz és kisminkelnie magát. Van társasága. Ráadásul szellemileg is frissen tartja az embert, mert rengeteget kell hozzá használni az eszünket. Én 18 éves voltam, amikor először lementem egy bridzsterembe. Már akkor megfogott a sok hetven és nyolcvan körüli, szépen kiöltözött, fitt néni látványa, akik szellemileg nemcsak a korukhoz képest voltak fittek. Leültem az egyik asztalhoz, kicsit félősen köszöntem egy csókolomot, amikor az egyikük rám szólt, hogy »Kedvesem, a bridzsasztalnál mindenki tegeződik«” – meséli Szilvi nagy beleéléssel, és a szemében látott csillogásnak köszönhető én ezt örömmel elhiszem.

Fotó: Máté Csaba
Az Eb-ig a válogatott lelkesen tolja a felkészülési játszmákat, hogy aztán ott esélyük lehessen az Európa legjobbjainak számító franciák, angolok és hollandok ellenében, miután magukra öltötték a Hungary feliratú mezt – igen, az Eb-n a bridzselők mezben ülnek a kártyaasztalhoz. A csapatnak helyben, a Groupama Arénában is szurkolhatunk júniusban, és azokat is szívesen látják, akik nem értik a bridzset, ugyanis a meccsek állása és az, hogy a magyar csapat éppen nyerésre vagy vesztésre áll-e, a laikusok számára is tisztán követhető lesz a kivetítőkön, a kommentátorok segítségével.
Exit mobile version