Én halk eufóriával koronázom meg a pillanatot – a születésnapomat –, mert ilyenkor újabb csatát nyertem a betegségemmel szemben. Azon a bizonyos napon előbb érkeztem, mint kellett volna, de nem előbb annál, mint amennyire a szüleim vártak. Az édesanyám életet adott nekem – ez a valódi születésnap lényege. Így minden évben az első dolgom megköszönni anyunak, hogy itt lehetek. Hiszen minden, amit szeretek, minden, ami fontos nekem, minden, ami értéket képvisel, hozzá vezethető vissza, és arra a májusi délutánra, amikor többnapos vajúdás után végül a világra hozott.
Nem azt számolgattam évről évre, hogy hány ősz hajszálam van, vagy hogy a szemem ráncosodik-e. A valódi kor egyébként is a lélektől függ. Ha belül kicsattanunk az erőtől, azt érezzük, hogy miénk a világ, akkor ez így is van, és a tortán égő gyertyák száma abszolút mellékes.
Persze akkor is kifejezetten sűrűn hallok főleg nőket arról panaszkodni, hogy “már megint öregedtek”.
Talán végig sem gondolják, miért panaszkodnak, hiszen ha nem öregednének, akkor nem élnének…
Nekem a születésnapom nem egoista megfontolásból, de igenis valódi örömünnep. Az ok egyszerű: egy halálos kórral járni nap nap után a túlélő-tangót fárasztó, kimerítő feladat. A homályos jövő sem könnyíti meg a lépteket, s az átvészelt, nehézségekkel teli hónapok is súlyként csimpaszkodnak belém. Május 10-én aztán boldogan húzom be az újabb strigulát a nyert csaták regiszterébe. Igaz a háború kimenetele ismeretlen.
Senki sem tudhatja, mit hoz a jövő. Valójában nem kell sem idősnek, sem halálos betegnek lenni ahhoz, hogy a sors lecsapjon ránk. Talán épp emiatt lenne jó, ha mindenki boldogsággal a szívében tudná átérezni az öregedés csodáját, az élet fantasztikumát. A születésnapi tortán égő gyertyák számait pedig nem elhűlve kellene figyelnünk, hanem csak örülni, hogy még mindig itt vagyunk, van, aki szeret minket, és van, akit szerethetünk. Amíg ez így van, addig meg igazán mellékes, hogy az ember 28 vagy éppen 82 éves.
Olvass még Nikitől:
- 10 hülyeség, amit látó emberek kérdeznek vakoktól
- Vak Vagány: ismerjétek meg Lilit, a jószívű vakvezető kutyát!
- Nagy fogyás vakon: “Önmagamat egy ámbrás cethez hasonlítottam”