Egy ország, ahol rabszolgát csinálnak a szobalányokból

NLCafé/MTI | 2016. Július 13.
Fizikai és szóbeli erőszak várhat azokra a nőkre, akik Ománba szegődnek el szobalánynak – figyelmeztet a Human Rights Watch. Létezik "húspiac" is.

Képtelen az ománi rendőrség érvényt szerezni a jognak, így mindig visszaszállítja a szobalányokat az erőszakos munkaadóikhoz, akitől épp menekülnek – áll a nemzetközi jogvédő szervezet jelentésében.

A szerdán közzétett beszámoló szerint Omán szomszédja, az Egyesült Arab Emírségek kapuként szolgál ahhoz, hogy a szobalányokat a szultánságba csempésszék, a határ menti emírségbeli munkaközvetítők pedig a nőket közszemlére, “kirakatba” teszik.

“Sok nő az erőszakos munkáltató csapdájába esik, és kizsákmányoló körülmények között kénytelen dolgozni, helyzete pedig titokban marad a zárt ajtók mögött.” Világos, hogy széles körű az erőszak, amelyet általában mindenfajta büntetés nélkül követnek el ellenük – hangsúlyozta a HRW.
    

Ázsiából és Afrikából sokan gyakran családjukat hátrahagyva mennek dolgozni a Perzsa-öböl menti arab országokba. Egyesek sikeresek lehetnek, míg mások erőszakkal szembesülnek, és távolról sem olyan munkakörülmények közé kerülnek, mint amilyeneket a munkaközvetítők ígértek nekik – hangsúlyozta a New York-i székhelyű jogvédő szervezet.

A 4,4 millió lakosú Ománban kétmillió külföldi dolgozik a helyi statisztikai hivatal adatai szerint.

A HRW vizsgálataiba 59 női migráns munkavállalót vont be, s többek beszámolójából kiderült, hogy megverték őket, durván beszéltek velük, nem fizették ki bérüket, és napi húsz órát dolgoztatták őket. A jelentés szerint a munkáltatók – az ománi törvények ellenére – rutinszerűen megfosztják a szobalányokat útlevelüktől, és azokat pedig, akik elmenekülnek – és így a helyi törvények szerint szökevényeknek számítanak –, a rendőrség visszaszolgáltatja a munkáltatóknak.

Exit mobile version