Lejárt a türelmi idő, mostantól így írj helyesen!

nlc | 2016. Szeptember 07.
Számos kisebb változást hoztak a helyesírásba, a cél a szabályok enyhítése volt. Még a betűrendbe sorolás is változott.

Lejárt a türelmi időszak, már a magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása érvényes, sok apró szabályváltozással, ésszerűsítéssel.

A HVG.hu közölt cikket a Magyar Nemzet összeállítása alapján a főbb módosulásokról, így például mostantól kétféleképpen is írhatók az ingadozó kiejtésű h végű szavak ragos alakjai, tehát a dühvel és a dühhel szó egyaránt helyes.

Módosultak a betűrendbe sorolás szabályai is. A kis- és nagybetűk között e szempontból alapvetően nem kell különbséget tenni, ha azonban két szó között csak ez a különbség, a kis kezdőbetűs megelőzi a másikat. Vagyis a jácint a Jácintot, a szűcs a Szűcsöt.

Megszűnt az egyszerűsítés lehetősége a tulajdonnevek toldalékolásakor, így azt, hogy “Bernadettel” a továbbiakban helytelen, úgy kell írni: Bernadett-tel. A vezetékneveknél már korábban is ez a szabály volt érvényben (pl. Széll-lel), így itt egységesítés történt.

Valamelyest módosul a szótagszámlálás szabálya is. A kettőnél több szóból álló összetételeket hat szótagig kötőjel nélkül továbbra is egybeírjuk, ám mostantól a szótagszámba az -i képző nem számít bele. Ez annyit tesz, hogy immár nem a vendéglátó-ipari vagy magánnyugdíj-pénztári írásmód a helyes, hanem a vendéglátóipari, magánnyugdíjpénztári.

Ugyancsak változott a szaknyelvben másként írt szavak helyesírása is, így lett az első fokú ítéletből elsőfokú ítélet, vagy a fekete dobozból feketedoboz – írja a lap.

Exit mobile version