Bosszút emlegetnek a szexuális erőszakkal vádolt gyerekotthonban

nlc | 2016. Szeptember 10.
Egy szerelmi viszony miatt törhetett ki a botrány, egy 16 éves lányt ugyanis elválasztottak 44 éves barátjától. Súlyosak a vádak.

Bár a szabályok nem engedik, hogy a nevelők nyilatkozzanak, a Nol.hu forrásai állítják, egy 44 éves férfi kavarta a botrányt, akit elválasztottak 16 éves szerelmétől, és az ügyben már korábban bejelentést tettek a felettes szerveknek.

Ahogy mi is megírtuk, az Alföldi utcai gyerekotthon néhány nevelőjéről jelentek meg a sajtóban szörnyű vádak: hogy játékért és zsebpénzért cserébe kényszerítettek szexre 9-10 éves gyerekeket.

Az ATV-be be is ment egy 16 éves lány, aki részletesebben beszélt a történtekről. Ezzel szemben a Nol úgy tudja, hogy pont ennek a lánynak egy 44 éves férfival volt viszonya, és az után, hogy az interneten megismerkedtek, a családi viszályok elől szökött el hozzá Budapestre. Bár az otthonba történt elhelyezésekor a gyámügy megállapította, hogy az érzelmi kiszolgáltatottságát kihasználva kerülhetett közel a lányhoz, és nem nevezte meg a látogatásra feljogosított rokonok között, a férfi rendszeresen bement az Alföldi utcába, és többször is vitába keveredett a nevelőkkel.

Az ismétlődő szabályszegések miatt az intézet dolgozói szerint a nyáron elmérgesedett a viszony a férfival, és ez indította el a mostani botrányt.

A befogadóotthon nevelői szerint ugyanis bizonyítható, hogy az őket pedofíliával és szexuális zaklatással vádoló Facebook-oldalt a férfi hozta létre, és bosszúból ő írta a posztok jó részét is. A dolgozók elmondták, hogy erről már szeptember 1-jén, jóval a Bors cikkének megjelenése előtt értesítették a felettes szervet, de ezzel párhuzamosa felállítottak egy független bizottságot is, azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, lehet-e valóságalapja az Facebookon terjesztett állításoknak – írja a lap.

Exit mobile version