Amerikában sem jó a nyugdíjasoknak – ránk is ez vár?

nlc | 2016. Szeptember 28.
Hajlamosak vagyunk USA-ra úgy tekinteni, mint a lehetőségek hazájára, ahol a kemény munka elnyeri méltó jutalmát. Belülről azonban már egészen másként érzik magukat azok az amerikaiak, akik minden jel szerint nem kapnak majd a tisztes megélhetéshez elég nyugdíjat öregkorukra, ráadásul még tovább is kell ezért dolgozniuk, mint a korábbi generációknak. Mindezek felett a lakosság nagy hányadának még elegendő megtakarítása sincs ezekre az évekre, és sokaknak azzal is szembe kell nézniük, hogy öregkorukra nem csak az állam, de még a gyermekeik sem szívesen gondoskodnak róluk.

Jelenleg az Egyesült Államokban a 65 év feletti nyugdíjasok körülbelül 5 százaléka él nyugdíjas otthonokban, a 95 év felettieknek pedig a fele kényszerül erre. Bár kívülről nézve az amerikai életforma normális része az, hogy az idős szülőket otthonokba adják a gyerekeik azért, hogy kevesebb gondjuk legyen a mindennapokban, ám ha az időseket kérdezzük, akkor kiderül, hogy ez se nem természetes, se nem jó számukra. A többségük ugyanis szívesebben élne a gyerekei közelében, mint egy idegen környezetben, más idősekkel összezárva. A jövőben az előrejelzések szerint ez a tendencia csak erősödni fog, és hamarosan minden ötödik idős amerikai szülőt otthonba adják majd a gyerekeik.

Az amerikaiak és a magyarok ugyanattól félnek

Ez még csak a kisebbik gond azok közül, amivel az idősödő amerikai társadalomnak szembe kell néznie, ugyanis a magyarországi állapotokhoz nagyon hasonló módon rengeteg amerikainak nincs semmiféle megtakarítása a nyugdíjas évekre – az 55 éves vagy annál idősebb amerikaiak 29%-a van ilyen helyzetben, és közülük 41% pedig még saját otthonnal sem rendelkezik. Mindeközben az amerikaiak komolyan félnek attól, hogy az állam csökkenti vagy akár meg is szünteti majd az állami nyugdíjat, és e félelmeket erősítik azok a törekvések az állam részéről, hogy jelentősen, akár 7 évvel is kitolja az eddigi nyugdíjkorhatárt – vagyis az állam igyekszik a jövőben minél kevesebb terhet vállalni a nyugdíjasok eltartásából.

 

Még az egyébként idős korban is meglehetősen aktív amerikaiak számára sem vonzó kilátás az, hogy 69 éves korukig dolgozzanak, és csak ezután, megromlott egészségi állapotban vonulhassanak nyugdíjba. A nyugdíj-megtakarítással nem rendelkezők számára azért is különösen fenyegető a jövő, mert a kevés állami nyugdíjból nemcsak hogy a megszokott életszínvonalukat nem tudják majd fenntartani, de a lakáshitel-törlesztésüket sem lesznek képesek fizetni, vagyis éppen a legkiszolgáltatottabb időben, idősen maradnak otthon nélkül. Sajnos az általános tendencia szerint magukra maradnak a problémáikkal, mert a fiatal amerikaiak egyre inkább természetes és normális szokásnak tekintik, hogy idős szüleikről ne gondoskodjanak személyesen, hanem egy idősek otthonában helyezzék el.

 

Olvasson még idősekről és nyugdíj témában az NLC-n

Mentés

Mentés

Exit mobile version