6 dolog, amit semmiképp se csinálj felkelés után

nlc | 2016. November 15.
Hiszen ha a reggel jól indul, az egész napod jobban telik majd!

 A reggeli rituálékhoz való ragaszkodás – amíg nem rögeszmés – csak a javadra válhat! Egy kellemesen induló reggel az egész nap hangulatát és sikerét megalapozhatja. Most azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmed, mivel ronthatod el a tökéletes reggeleket. 

1. Lenyomod az ébresztőórát és visszaalszol

A tudomány bebizonyította, hogy a szundigombtól csak fáradtabban ébredsz majd.

2. Bemacskásodott tagokkal kelsz ki az ágyból

Még az ágyban fekve mozgasd át a tested, a végtagokat, a derekat, a nyakat, a fejet – így egész nap kellemesebb lesz a testedben lenni.

3. Az első dolgod, hogy az e-mailjeidet csekkolod

Nem tanácsos egyből az e-mailekkel kezdeni: felboríthatja a reggeli ritmust és kibillenthet a nyugalmadból.

4. Nem veted be az ágyad

Így csak a visszafekvésre csábít! Vesd be az ágyad, ezzel tudatosítod, hogy elkezdődött a nap.

5. Egyből kávézol

Állítólag ha reggel 9 előtt fogyasztod az első kávéd, azzal csökkented a szervezet által termelt kortizol hormon szintjét, és emiatt kevesebb energiád lesz a nap folyamán.

6. Sötétben kelsz fel

Ahogy felkeltél, fel a rolóval, húzd szét a függönyöket! Így tudathatod a tested belső órájával, hogy ideje felébredni. 

Forrás: Brightside

Exit mobile version