Inkább magolni tudnak a magyar diákok

MTI | 2016. December 05.
Felmérték a lexikális tudást, ami alapján a magyar diákok 12 százaléka kiváló szinten teljesít matematikából és természettudományos tárgyakból, ugyanakkor viszonylag magas azok aránya is, akik az alacsony szintet sem érték el egy nemzetközi felmérés szerint.

Negyedik és nyolcadik osztályos magyar diákok tudását mérte a TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study) 2015-ös felmérése. Kiderült, hogy Magyarországon a családi háttértényezők teljesítményre gyakorolt hatása erősebb az átlagosnál, és ez az összefüggés még akkor is fennáll, ha a mérési eredmények stagnálnak vagy javulást mutatnak – írja a Magyar Idők.

A legutóbbi, 2011-es méréshez viszonyítva az egyes tanulói csoportok többé-kevésbé azonos mértékben fejlődhettek, a hátrányosabb helyzetű tanulócsoportok felzárkózó teljesítményjavulásáról azonban nem lehet beszélni.

 

A TIMSS-felmérés jóval pozitívabb képet fest a magyar diákok képességei­ről, mint a tanulók természettudományi, olvasási-szövegértési és matematikai kompetenciáját vizsgáló PISA (Programme for International Student Assessment)-teszt, amelynek legfrissebb eredményei a héten lesznek megismerhetők. A jelentős különbségek hátterében az állhat, hogy míg a PISA azt vizsgálja, a tanulók mennyire tudják a gyakorlatban használni az iskolában megszerzett tudást, addig a TIMSS a lexikális tudást kéri számon.

 A legutóbbi PISA felmérés során a magyar fiatalok mindhárom vizsgált területen rosszabb eredményeket értek el, mint az előzőn.

Exit mobile version