Már nem is emlékszem, mióta vagy velem. Ott bujkálsz a felnövéstől való irracionális félelmeimben. Ott vagy minden gondolatomban, amiknek köze nincs a valósághoz. Minden sarokban ott lesel rám. Az a barát vagy, akit sosem akartam magamnak, mégsem hagy el. És ahogy felnőttem, már tudtam, hogy nem nőhetlek ki téged.
Folyamatosan azzal próbálkozol, hogy tönkretedd az életem. De nem fogom hagyni.
Addig rugdosol éjjelente, amíg újra meg újra ébren talál a hajnali három óra. Olyan forgatókönyveket játszol le nekem, amelyek sosem válnak valóra, de megpróbálsz meggyőzni, hogy a legborzasztóbb jövő vár rám. Megpróbálod lerombolni a kapcsolataimat, és néha sikerrel is jársz. Meg akarsz győzni, hogy utáljam magamat, mert mindenki más is utál engem. Azt mondod, úgyis mindenki el fog hagyni, ezért elmarod mellőlem az embereket. Hazudsz nekem újra meg újra, győzködve arról, hogy amit állítasz, az az igazság. Gúnyolódsz rajtam, amikor a leveleimre nem érkezik valakitől válasz, hogy ez azért van, mert biztos csináltam valami rosszat.
Ha beteg vagyok, minden apró tünetet kikeresel a neten, hogy meggyőzz róla, hogy halálos kórt kaptam el. Néha ki tudlak nevetni, de máskor megbénulok a félelemtől, hogy ezek a gondolatok valósággá válhatnak. Szerinted bocsánatot kellene kérnem akkor is, ha a valóságban senkit nem érdekel, hogy hibáztam.
Te vagy az a paranoiás hang a fejemben, ami sosem fogja be a száját. És az a sötét árnyék, ami a pozitívat is negatívba fordítja át.
Mindent megkérdőjelezel, bármit mondok vagy csinálok, elolvastatod velem háromszor is a leveleimet küldés előtt. Őrületbe kergeted a barátaimat, mert annyiszor kell megnyugtatniuk, amiért túl sokat agyalok mindenen. A kapcsolataimat megpróbálod aláásni úgy, hogy kétségbe vonod, hogy tényleg jó emberek vannak körülöttem, csak azért, mert nem bízom magamban miattad.
Minden alkalommal, amikor hiszek neked, oda vezet, hogy rossz színben tűnök fel mások előtt, és azt hiszem, valamit nagyon elszúrtam. Mindenkit és mindent irányítani akarsz. Te vagy a legnagyobb ellenségem, akit az agyam sosem tud leállítani. Mindenből azt hozod ki, hogy engem nem lehet szeretni, hogy nem vagyok elég jó, és bocsánatot kell kérnem a létezésem miatt. Rettenetesen fárasztó vagy.
Nem tudok előled megszökni. Bárhová megyek, velem jössz, kísértesz, lerázhatatlan vagy.
Ha bárki megtudná, hogy milyen szinten átvetted már fölöttem a hatalmat, megijedne, hogy ez már nem egészséges. Ez már őrület. Ezért még ha az egész testem is megfeszül az erőlködéstől, inkább mosolygok, mint sírjak félelmemben. Tudod jól, mennyire gyűlöllek. Sokkal könnyebb lenne az életem nélküled.
De azért van, amit neked köszönhetek. A sikereimet, amikor azt mondtad, el fogok bukni. Megtanítottad, hogyan legyek türelmes, hogyan fogadjak el másokat, és sokat tanultam tőled a bizalomról is. Mert nem bízom benned és azokban a jövőképekben, amiket elém vetítesz, ezért sokkal jobban elkezdtem bízni magamban. Köszönöm a kapcsolataimat is azokkal az emberekkel, akikről váltig állítottad, hogy el fognak hagyni, mégis mellettem maradtak. Ahogy belenézek a tükörbe, azt látom, hogy győztes vagyok, mert még nem tudtál magad alá gyűrni. Soha nem fogsz legyőzni, mert már tudom, hogy sokkal erősebb vagyok nálad.