Ezeknek az országoknak nagy szükségük lenne egy kis szexre

nlc | 2017. Március 06.
Nem (csak) az ország általános kedélyállapota miatt, de a népességi mutatók javításáért is fontos, hogy az ország polgárai minél több időt töltsenek az ágyban. Ezeken a helyeken nagy szükség lenne a gyermekáldással végződő szexre!

Bár általánosságban túlnépesedésről szoktunk beszélni, több nemzet számára is problémát jelent a csökkenő népesség és az elöregedő társadalom. Dániában például 1,73 gyerek esik egy nőre, ezért például egy dán utazási iroda is mindenfélével próbálkozik, hogy “kedvet csináljon” a gyerekvállaláshoz: 3 évre elegendő babaholmit biztosít azoknak, akik náluk foglalják le vakációjukat.

 

Japán alacsony születési számai már 1975 óta terítéken vannak (mi is megírtuk, hogy a japánok nem akarnak szexelni), de 2007 óta ez Oroszországban is problémát jelent. Ázsia más területein is aggódnak a fogyó népesség miatt: Szingapúrban a legalacsonyabb a születési ráta (0,81 gyermek jut egy nőre) a kormány pedig évente már 1,6 milliárd dollárt költ gyerekvállalásra bátorító kampányokra, de nem sokkal jobb a helyzet Dél-Korában sem, ahol még anyagi támogatásokkal is segítik azokat, akik több mint egy gyereket nevelnek. Hongkongban szintén készpénzes “bébibónuszt” kapnak a szülés után a párok.

Európában Olaszország és Spanyolország küzd öregedő népességgel – utóbbi esetében ráadásul probléma a növekvő munkanélküliség is, ami miatt az országban Görögország után a legtöbb fiatal marad állás nélkül, gyerekvállalásra képtelenül.

Independent

Exit mobile version