Ambivalens módon viszonyulok a vörös rózsához. Egyrészt hatalmas közhelynek tartom, és úgy vagyok vele, hogy nekem ugyan ne valljanak szerelmet ezzel az alapvetően jobb sorsra érdemes növénnyel, másrészt viszont átérzem azon férfiak kínját, akik szóban már nem tudják többször elmondani (vagy egyszer sem tudják elmondani), ezért így fejezik ki a fokozhatatlant. Látom azt is, hogy megpróbálnak a mi fejünkkel gondolkodva örömet szerezni. Mert ha igaz volna, hogy a férfiak mind egoisták, akkor egy rekesz sörrel vagy egy playstationnel állítanának be, de ők nagyon igyekeznek ráérezni, vajon nekünk, nőknek mi jelenti a vallomások netovábbját. A vörös rózsáig jutnak, hát istenem. Legalább megpróbálták.
Adriennről annyit tudunk, hogy szőke, és Budapesten, a Kolosy tér környékén lakik, tanul vagy dolgozik. És még valamit. Szerencsés nő. Talán nem is tudja, mennyire. Mert valaki szereti. És úgy tudja kifejezni ezt, mint amire mindannyian vágyunk, de általában mások kapják meg. Vagy megkapjuk, de nem attól, akitől szeretnénk (már ebből is kitűnik, hogy a nőkkel van az igazi baj).
Aki ma reggel álmosan baktatott fel a Kolosy téri buszállomástól a Szépvölgyi úton, a következőket olvashatta a járdára írva:
Aztán ezt:
Aztán meg ezt:
Esküszöm, sosem értem, amikor párkapcsolati tanácsadásokban a romantika szó gyertyafényt jelent, félhomályt, halk zenét meg csipkés fehérneműt. A romantika valójában olyan, mint egy üzenet az aszfalton. Apróságnak tűnik, de nem történik meg bármikor és bárkivel, és csak az érti igazán, akinek szól. A vörös rózsát mindenki érti, de minek.
És bár a fél Szépvölgyi irodapark látta a feliratot, Adrienn vélhetően pont nem, mert hát így szokott ez lenni. A címzett aznap pont nem arra megy, pont nem arra néz. Mint mikor sok pénzért óriásplakáton kéri meg valaki a jelöltje kezét. Aztán úgy kell neki fotókon megmutogatni, meg kocsival visszacipelni, mert hát nem látta.
De talán mindegy is. Az eső nemsokára elmossa a szavakat, de ami egyszer ki lett mondva, az ott marad a világban. Adrienn, tartsd meg a fiút!
Ha viszont csak a kollégák voltak humorosak, akkor tartsd meg a munkahelyed! (És akkor én vagyok indokolatlanul romantikus.)
Mi pedig, akik csak szimplán munkába jöttünk ma mindenféle szerelmi vallomást nélkülözve, még annyit tudnánk hozzáfűzni: reméljük, vízbázisú.