Fiúkat kért fel koszorúslánynak, mert nincsenek barátnői

nlc | 2017. Május 21.
A 24 éves egyetemistának minden vágya volt, hogy esküvője előtt emlékezetes fotósorozat készüljön róla és a koszorúslányairól készülődés közben. Egy baj volt csak: a menyasszonynak nincsenek barátnői.

Rebeca Abrantes mindig is nagy esküvőről álmodozott. Olyanról, amilyet nemcsak a nagy napon, de a készülődés heteiben is dokumentálnak. Szeretett volna egy olyan fotósorozatot az esküvőjét megelőzően, amelyen legközelebbi barátaival, koszorúslányaival látható. Csakhogy volt egy bökkenő: Rebecának nincsenek barátnői.

A 24 éves ausztrál egyetemista ugyanis programozónak tanul, és egy olyan évfolyamba jár, ahol 60 informatikushallgatóból mindössze 4 lány van. Rebeca az egyik. “A legközelebbi barátaim mind fiúk, ez pedig egy picit megnehezítette a dolgomat. Már ami az esküvőm szervezését illeti” – vallotta be a fiatal lány a Bored Pandának, aki végül nem tett le a közös fotósorozatról, sőt, egy profi fotóművész segítségével olyan képeket készíttetett, amelyekről most már egy egész világ beszél.

A fiatal lány és a “koszorúslány” szerepre felkért fiú barátai pontosan úgy pózolnak, sminkelnek, készülődnek az esküvőre, mintha lányok lennének. “El se tudom mondani, milyen sokat nevettünk, míg a képek elkészültek. Szuper vicces volt az egész” – mondja Rebeca, aki örül a képek sikerének, bár álmában se gondolta volna, hogy vírusszerűen terjedni fognak.

 

Olvass még többet esküvői fotókról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version