Kirúgták a modellt, mert éppen menstruált

nlc | 2017. Június 01.
Rachel Rickertet egy autógyártó New York-i show-ján érte botrányos megaláztatás.

A 27 éves modell a Hyundai áprilisi autóshow-ján került méltatlan helyzetbe – számolt be a BBC. Rickert csak a mosdóba szeretett volna kimenni, de mivel éppen nagy volt a hajtás, nem engedték meg neki, így nem tudott időben tampont cserélni. Az eset miatt panaszkodott az ügynökének, akitől röviddel később azt az üzenetet kapta, hogy aznap este már nem kell dolgoznia.

Másnap aztán még dolgozott, egy nappal később viszont közölték vele, hogy hallottak a menstruációjáról, ezért a jövőben nem kíván vele együttműködni a Hyundai.

A modell érthető módon teljesen kiakadt, és panaszt tett a munkavállalók egyenlő bánásmódját biztosító illetékes amerikai hatóságnál.

Nem fogom hagyni, hogy így bánjanak a nőkkel. A menstruáció egy teljesen természetes dolog, és én nem kértem miatta különleges bánásmódot. De azt megkövetelem, hogy emberként bánjanak velem, és kiengedjenek a vécére. Nem gondolom, hogy rossz munkaerő lennék azért, mert mosdóba kellett mennem” – mondta a felháborodott modell a BBC-nek.

A Hyundai vizsgálatot indított az ügyben, melynek eredményéről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Exit mobile version