Balázs gyakran szaval esküvőkön, ez amolyan fizetéskiegészítés a színészi munkája mellett. Azt mondja, soha nem fogja elfelejteni azt az esküvőt, ahol a vőlegény a násznép számára teljesen váratlanul nemet mondott, majd kisétált a teremből.
“Semmi nem utalt arra, hogy ez az esküvő más lenne, mint az összes többi. Mindig időben érkezem, nézem az embereket, várom, hogy én következzek a kiválasztott verssel. A menyasszony egy nagyon szép, 30 körüli nő volt, a vőlegény egy-két évvel lehetett idősebb nála, helyes pár voltak. A ruhák ízlésesek voltak, rengeteg meghívott vendéggel, mert alig fértek be a házasságkötő terembe. Jómódú párnak látszottak, szimpatikusak is voltak. Aztán amikor az anyakönyvvezető megkérdezte a vőlegényt, akkor robbant a bomba. Először egy kicsit hallgatott a srác, majd határozottan azt mondta, hogy nem. Mindenki megdöbbent, a menyasszony sírni kezdett, nekem fura volt, hogy nem kérdez semmit a pasijától.
A násznép meghökkent, csendben sugdosni kezdtek egymásnak, nyilván kíváncsiak voltak az okokra. Az anyakönyvvezető – később megkérdeztem tőle, soha nem volt még ilyen esete – újra feltette a kérdést. A vőlegény halál nyugodtan megint nemet mondott, közben egy hanyag mozdulattal meglazította a nyakkendőjét és kisétált a teremből. Akkor már tudtam, hogy a versig nem jutunk el, a násznép zúgolódni kezdett. Vajon mi történhetett? Mindenki ezt akarta tudni.
A menyasszony tovább sírt, a szülei pedig azzal akarták oldani a feszültséget, hogy felálltak, és bejelentették, hogy bár az esküvő elmarad, attól még mindenkit várnak szeretettel a vacsorára, hiszen minden meg van rendelve, ki van fizetve. Lehet, hogy fura, de ahogy oszlani kezdett a tömeg, nem bírtam ki, és odamentem a menyasszonyhoz, és megkérdeztem, mi történt. Simán elmondta, hogy tegnap becsíptek egy kicsit, és valamin összekaptak, ő meg kikottyantotta, hogy megcsalta a fiút az egyik barátjával, úgy egy éve. A vőlegény erre teljesen berágott, és azt mondta, hogy ő akkor nemet mond holnap az esküvőn. A csaj igazából nem hitte el, hogy megteszi, azt gondolta, hogy a fiú lecsillapodik, és minden rendben megy majd, de nem így történt. Utána sokszor eszembe jutottak, hogy vajon mi lehet velük… Mindenesetre több ilyen élményem nem volt azóta.”
Sárinak a nagymamája mesélte, többször is előfordult az ő falujukban, hogy a házasulandók éppen a nagy napon bizonytalanodtak el.
“A nagyim mesélte, hogy a falujukban a házasulandók közül az egyik meggondolta magát, és nemet mondott a templomban, de a pap meg sem hallotta, és ment tovább a ceremónia. Férj és feleség lettek, és életük végéig együtt éltek. Ugyanitt történt, hogy a házasságkötéskor a menyasszony elbizonytalanodott, és időt kért, majd amíg mindenki várta, hogy kitalálja a választ, addig az örömapa elrohant, hogy megkérdezze a helyi étteremben, hogy le lehet-e mondani a lagzit, ha a lánya meggondolja magát. Mivel az ebédet mindenképp ki kellett volna fizetni, ezért az örömapa visszarohant, ráförmedt a lányára, hogy ne szórakozzon ennyi pénzzel, és megtartották az esküvőt. Mondjuk ez szerintem legalább vicces egy kicsit!”
Biztosan nagyon fájdalmas, ha valakinek az esküvőn mondanak nemet, ráadásul megalázó is a násznép előtt, de lehet, hogy az még rosszabb, amikor a vőlegény meg sem jelenik. Judit történetét évekig nem értette senki, még ő maga sem.
“25 éves voltam, és halálosan szerelmes egy fiúba, aki megkérte a kezem. Nem akartunk nagy esküvőt, csak egy csendes kis szertartást, násznép és felhajtás nélkül, csak szülőkkel és tanúkkal. A megbeszélt időpontban én meg is jelentem az anyakönyvvezető előtt, és vártam a vőlegényemet, aki egyre késett. Az is furcsa volt, hogy az édesanyja sincs sehol, csak a tanúja ácsorgott ott mellettünk. Akkoriban még nem volt telefon, vártunk egy ideig, majd hazamentünk. Átöltöztem, és átmentem hozzájuk, de senki nem nyitott ajtót a csengetésemre. Másnap megtudakoltam a fiú munkahelyén, hogy jár-e dolgozni, mert attól féltem, hogy valami baja történt, de a főnöke szerint időben és egészségesen megjelent a munkahelyén. Ekkor halálosan megsértődtem, és soha többé nem kerestem, ahogyan ő sem engem. Később találkoztam egy másik fiúval, összeházasodtunk, most már két felnőtt gyerekünk van, de a minap összefutottam az eltűnt vőlegényemmel az utcán, 30 év után. Akkor mesélte el, hogy az anyukája lebeszélte arról, hogy elvegyen, és ő nem mert elém állni, mert szégyellte magát. 30 év után bocsánatot kért, és elmondta, hogy a mai napig az édesanyjával él kettesben…”