Három éve csetelnek Tinderen – most már a Tinder hozná össze őket

nlc | 2017. Július 13.
Inkább nevezhető performansznak, mint ismerkedésnek, amit Josh és Michelle, a két fiatal csinál a Tinderen. A sztorijuk viszont annyira zseniális, hogy most már a Tinder fejesei is össze akarják hozni őket.

Az egész egy véletlen bénázással kezdődött, rövidesen pedig valóságos performansz lett belőle. Josh és Michelle szerencsésen matcheltek Tinderen, majd Josh annak rendje és módja szerint üdvözölte a lányt egy “Hey Michelle”-lel, 2014. szeptember 20-án. Michelle pedig válaszolt is, 2014. november 28-án.

 
 

 

Josh persze azonnal lecsapott a poénra, és innentől az lett a dili, hogy csak hónapokkal később válaszolnak egymásnak mindenféle vicces hülyeségre hivatkozva. Szerencsére mindketten ráéreztek erre a humorra, így a dolog nem szakadt meg – pár havonta valamelyikük bejelentkezett valamilyen jópofa dumával.

Josh annyira viccesnek találta a dolgot, hogy nemrégiben az egész beszélgetést megosztotta Twitteren, a zseniális projekt híre pedig a Tinderhez is eljutott, akik úgy döntöttek, a három éve húzódó “ismerkedés” után most már ideje lenne élőben is találkoznia a két fiatalnak.

 

Szóval a társkereső app fejesei felajánlották, hogy elrepítik a Josht és Michelle-t egy általuk választott országba egy első randira – ők pedig boldogan kaptak az alkalmon és jó érzékkel Hawaiit választották.

Ha valaki szeretné megtudni, mi lesz az első személyes találkozáson, érdemes bekövetni Josht és Michelle-t Twitteren! (Csak nekem gyanús, hogy ugyanarra az egyetemre járnak? – a szerk.)

 

BoredPanda

Exit mobile version