Magyar siker: Raccuja Gergely nyerte a Wolfson Közgazdasági Díjat

nlc | 2017. Július 14.
Egy újfajta útdíjrendszer megtervezéséért kapta meg a Nobel utáni legnagyobb elismerésnek számító díjat a 27 éves magyar fiatalember.

Óriási magyar sikernek örülhetünk: a 27 esztendős Raccuja Gergely nyerte idén a Wolfson Közgazdasági Díjat – szúrta ki a 444.hu.

A 250 ezer fontos jutalommal járó díjat az kapja, aki a legjobb megoldást találja ki a díj kiírásakor feltett kérdésre. Ez idén arról szólt, hogyan fizethetnénk jobb, biztonságosabb és megbízhatóbb úthálózatért úgy, hogy az a közlekedők számára fair, a gazdaságnak és a környezetnek pedig kedvező legyen.

Raccuja Gergely egy újfajta, távolság-alapú útdíjrendszert tervezett, melyben nem lenne többé üzemanyag- és gépjárműadó, helyette viszont lenne egy újfajta adó, amit a járművek által az adott időszakban megtett távolság alapján kellene fizetni. Ennek az adónak a kulcsait aszerint határoznák meg, mekkora az adott jármű motorja, és mennyire környezetszennyező.

A 27 éves magyar fiatalember pályamunkáját 7 ország 120 indulója közül választották győztesnek.

Raccuja Gergely Budapesten született, 2011 óta él Nagy-Britanniában, ahol a University College Londonban tanult városvezetést, politikatudományt és olaszt. Pályaművéről és a díjról itt találtok további információkat.

Exit mobile version