Nem, nem csak az önimádók, öntetszelgők szelfiznek. Szelfizik a fél világ. Miért?
- Mert kíváncsiak vagyunk, hogyan mutatunk kívülről – és a tükörkép nem ugyanaz.
- Mert tudni akarjuk és megmutatni, mennyi arcunk van.
- Mert keressük a legjobb önmagunkat; szeretjük látni, láttatni magunkat a legjobb formánkban, azokban a helyzetekben, amikor felérünk bármelyik klip szereplőjével.
- Mert na ugye, hogy jól tartjuk magunkat.
- Mert eleget teszünk a jó tanácsnak: “ragadd meg a pillanatot!” Dokumentáljuk, hogy ott voltunk, ott és akkor, épp abban a percben. Annyira ott voltunk, hogy még a fotót is magunk készítettük magunkról.
- Mert nincs ott senki, akit megkérhetnénk.
- Mert magunkat nem kell kérdezgetni, hogy kész van-e már, és nem akkor lövünk, amikor pont pislogunk, vagy még csak igazgatjuk a hajunkat. Teljes kontroll a pillanat és a külsőnk felett.
- Mert igenis, jól nézünk ki. Annyi probléma adódik a kishitűségből! Amikor szelfit készítünk, végre elégedettek vagyunk magunkkal. Önbizalom, pozitív gondolkodás, önelfogadás – hát nem ezt halljuk mindig?
- Mert nem vagyunk elég jók. Legalábbis néha így érezzük, és ilyenkor szükségünk van a külvilág véleményére, egy kis udvarias megerősítésre.
- Mert fogalmunk sincs, valójában kik vagyunk. A szelfi önmegismerési eszköz.
- Mert már huszonévesen bakancslistákat gyártunk, és még büszkébbek vagyunk, ha ismerőseink is látják: haladunk benne.
- Mert ha a világ nyolcadik csodáját fotózzuk, az csak a világ nyolcadik csodája. De ha előtte állunk, akkor az a világ nyolcadik csodája a mi életünkben.
De azért senki nem szelfizik, mert egy jó képért megéri meghalni. Ezt csak a cinikus, rosszindulatú, kárörvendő, gonoszkodó, érzéketlen kommentelők állítják.
Szerda reggel egy fiatal lány vélhetően nem azért esett le a Margit-hídról a futópályára, mert épp szelfit készített. Hanem mert valószínűleg elvesztette az egyensúlyát. És mert talán felmászott, kiült a korlátra, vagy túlságosan áthajolt rajta. A nagyszebeni, tizenöt éves lány sem azért zuhant ki a kilencedik emeleti erkélyről, mert magát fotózta. Hanem mert csoportos szelfizés közben valószínűleg egymást lökdösték a barátokkal a kicsi helyen. Áprilisban sem azért szenvedett súlyos balesetet egy amerikai nő, mert egy 222 méter magas kaliforniai hídon szelfizett, hanem mert felmászott oda. És igen, Szardínián sem a szelfibe halt bele kedden egy magyar tizenéves, hanem abba, hogy túl közel ment a szikla széléhez, és egy hétméteres hullám lesodorta.
Valóban: a valós idejű önarckép elővigyázatlanná tesz, mert elvonja a figyelmünket, és nem koncentrálunk arra, ami a hátunk mögött van. De nem a szelfi öl, hanem az óvatlanság. Mert óvatlanság a tökéletes kompozíció keresgélésével foglalkozni egy keskeny hídpilléren, de az lenne cipőt kötni, fogat mosni vagy csókolózni is.
Vigyázzatok magatokra; mégiscsak az a legfontosabb, amit megörökítetek, nem annak a lenyomata.
Aki szeretne, az persze szelfizgessen továbbra is vidáman, mondjuk a Városliget közepén, na jó, a Margit-híd gyalogosjárdáján, amikor nem jön biciklis. Abba biztosan nem fog belehalni. És mi sem, ha kikerüljük az illetőt – ha már magunk nem vagyunk valami nagy szelfirajongók.