Együtt ugrott a mélybe a meleg és a homofób lány

KZ | 2017. Augusztus 08.
Vajon egy vegán segítene egy vadásznak, ha bajba kerül? És egy cigány fiú egy rasszistának? Egy kísérletből most kiderült.

Mint a kutatásokból tudható, a magyarok többsége nem igazán elfogadó a különböző kisebbségekkel, vallási csoportokkal, népcsoportokkal szemben. A vizes vb alkalmából olyan társadalmi kísérletet végeztek a szakemberek, amelynek során egymás iránt bizalmatlan embereknek kellett közös sportteljesítményt nyújtaniuk, átlépni saját korlátaikon.

Egy tavaly ősszel publikált felmérés szerint a magyarok mindössze 57 százaléka látna szívesen szomszédjaként zsidó embert, csak 47 százalékuknak nem lenne gondja, ha a mellette lévő lakásban homoszexuális élne, és alig harmaduk (32%) tudna jó érzéssel egy roma ember szomszédságában élni. Sokan vannak, akik még a sajátjuktól eltérő életmódot követőkre is bizalmatlanul tekintenek.

Az előítéletesség csökkentésének fontos eszköze lehet a sport, hiszen egy közös feladat, egy közös siker könnyen egybekovácsol olyan embereket is, akik nagyon mást gondolnak a világról.

A FINA vizes vb alkalmából készült  videón a civilek számára komoly kihívást jelentő toronyugrásban mutatkoztak be együtt “az ellentétek”. Az eredmény több mint érdekes!

 

Exit mobile version