“Mikor végre sikerült lefogynom, zokogtam a tükör előtt”

nlc | 2017. Augusztus 10.
Liz Black néhány éve még azt hitte, csak akkor élhet teljes életet, ha sikerül lefogynia. Azóta viszont megszerette a testét, és most másokat is erre buzdít.

Testcél: ez az egyik leggyakoribb komment, amit a bikini-, fehérnemű- és szupermodellek fotói alatt látok az Instagramon” – írja legfrissebb posztjában Liz Black. A 32 éves amerikai nő évek óta a divatszakmában dolgozik, könyveket ír, emellett bloggerként, rendületlenül arra buzdítja követőit, hogy szeressék a testüket, teljesen mindegy, milyen alakjuk van.

Hát tényleg annyira kétségbeesetten gyűlölitek a saját testeteket, hogy már másokéra vágyakoztok?” – tette fel a kérdést Liz, aki pontosan tudja, milyen érzés ez, hiszen évekkel ezelőtt ő maga is átélte. “Emlékszem, mindig irigykedve néztem a tökéletes testű lányokat a kifutón, és közben arra gondoltam, bárcsak én is így nézhetnék ki anélkül, hogy ahhoz le kelljen mennem az edzőterembe.”

No, nem mintha Liz nem tett volna meg minden tőle telhetőt azért, hogy sikerüljön lefogynia a pluszkilóit. “Teljesen mindegy, mennyire eltökélten próbálkoztam, hogy hány könyvet olvastam, hány ételcsoporttól szabadultam meg, hányszor edzettem egy nap, hány orvos által felírt bogyót szedtem, a testem végül ugyanolyan maradt.

Amikor nagy nehezen mégis lefogyott, mindennél boldogtalanabb volt. “Az ismerőseim, a barátaim mind dicsértek, mennyire jól nézek ki, én pedig csak álltam a tükör előtt, és zokogtam. Emlékszem, jól megmarkoltam a combomat, hogy lássam mennyi felesleg van még rajta. Egyszerűen le akartam tépni magamról, és olyan erősen szorítottam, hogy napokig látszott a nyoma.”

 

Liz röviddel ezután döntött úgy, hogy elengedi a tökéletes test utáni sóvárgást. “Azóta egyértelműen sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Felszabadító érzés belenézni a tükörbe, és azt a testet látni, amit úgy szeretek, ahogy van” – írja, majd hozzáteszi, csak azért, mert valaki egy “kövér” testben él, még nem kell megjárnia a poklot.

Olvass még többet a fogyásról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version