Alig 8 kilót hízott második gyermekével a kockás hasú kismama

nlc | 2017. Augusztus 25.
Sarah Stage jelenleg a várandósság nyolcadik hónapjában jár második gyermekével, de olyan lapos a hasa, hogy azt se mondanánk meg róla, hogy terhes.

A fitnesz- és fehérneműmodellként dolgozó Sarah Stage nem először kavar nagy vihart az internetre töltött kismamafotóival. A fiatal modellnek ez a második terhessége, de már első gyermeke érkezése előtt is százával kapta a felháborodott kommenteket a lapos hasa miatt. A netes felhasználók egy része ugyanis meg volt győződve róla, hogy a kismamának fontosabb a tökéletes külseje, mint a születendő gyermeke.

Ez persze Sarah szerint egyáltalán nem volt igaz. És nem igaz most sem, amikor épp második kisbabáját várja, a hasa pedig éppen olyan lapos és kockás, mint első terhessége előtt. A kismama a Cosmopolitannak nyilatkozott második babájáról, interjújában pedig elmondta: a kemény edzésekkel azonnal leállt, ahogy megtudta, hogy ismét várandós.

Ettől függetlenül még most is rendszeresen edz, mert úgy véli, a mozgás nemcsak neki, de a születendő babájának is jót tesz. Sarah kedden egy friss Instagram-posztban elárulta azt is, hogy második terhessége alatt, amelynek most már az utolsó trimeszterében jár, mindössze 8 kilót hízott. A fitneszkismama emellett közzétett magáról egy bikinis felvételt is, amely a terhesség 31. hetében készült, és amelynek készítése közben a baba “úgy rugdosódott, mint egy őrült”.

Azoknak, akik azzal vádolnak, hogy a külsőm megszállottja vagyok, és hogy emiatt kockára teszem a babám életét, azt üzenném, hogy egészséges életmódot élek, hogy a gyerekemnek a lehető legjobb életet biztosíthassam. Nem ítélek el senkit, aki – ellentétben velem – lemond a mozgásról a terhessége alatt.

Olvass még többet a terhességről az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version