Elképedve forgatom a fejem reggeli túrám során a munkahelyem felé, olyan, mintha az embereknek elment volna az eszük. Tudom, hogy a nyári dugómentes közlekedés után senki nem örül annak, hogy a tanév kezdetével beindult a bolondokháza reggel, de ez most mintha ennél több lenne.
Békésen várakozom a zebránál, hiszen piros a lámpa, álldogálok a járdán, mikor egy autó hatalmas lendülettel bekanyarodik a mellettem lévő kereszteződésbe. Útpadka gyakorlatilag nincs, ezért nem is figyel arra, hogy ne menjen fel a járdára. Egy centire a lábamtól húz el, ha nincs mázlim, akkor most a kórházban dekkolnék. Szeme se rebben, észre sem veszi, hogy majdnem balesetet okozott. Alig telik el 5 perc, mikor a következő zebránál majdnem elütnek. Ott nincs lámpa, de a fene egye meg, látható, hogy leléptem, az autó messze volt tőlem, akár lassíthatna is. De nem, a vezetője a másik irányba néz, miközben a lábát a gázon egyre lejjebb nyomja, a sebesség növekszik. Mire előrenéz és konstatálja, hogy a zebra közepén megyek át, addigra vészesen közel kerülünk egymáshoz.
Fékez, az autó hozzám ér. Az autó vezetője zavartan int, nem tudom, éppen elnézést kér-e a hülyesége miatt, vagy le akar tolni, hogy miért megyek át ott, és éppen akkor a zebrán, amikor ő siet.
Én is igyekszem, közben arra gondolok, hogy kétszer úsztam meg a mai reggelt, vajon beérek-e épségben a munkahelyemre.
Néhány perc múlva, kicsit megnyugodva attól a puszta ténytől, hogy még élek, felszállok a buszra, ami elképesztő sebességgel robog a kanyargós budai utakon. Hatalmasakat fékez, érzem, hogy a buszvezető is feszült, nem a legjobb formáját hozza. Aztán beüt a ménkű, ahogy kedves nagyapám mondaná, a Szépvölgyi úti kereszteződés előtt kikanyarodik a busz melletti nem létező sávba egy Mercedes, és hiába nem fér el, azért csak tolakszik. A busz pirosat kap, megáll, az autó beszorul. Visszatolat, majd meggondolja magát, és ismét tolakszik, de nem fér el.
A buszvezetőnél elszakad a cérna, kipattan, és üvöltve megkérdezi a Mercedesest, hogy miért nem megy el onnan az édesanyjába? A válasz hasonló stílusban és hangerővel érkezik.
De az autó vezetője belátja, hogy a busz mégiscsak nagyobb, ezért visszatolat.
Egy kötéltáncos ügyességével kell a zebrákon is átkelni
Ezt is megúsztam! Három necces helyzet 40 perc alatt, azért az nem semmi. Biztos, ami biztos, azért alaposan körülnézek, mielőtt elindulok az utolsó zöld lámpánál, ki tudja, mi jön még ma. Mert, hogy az emberek megőrültek, az tuti! Front van, tudom, meg dugó, de akkor is.
Vigyázzunk már egy kicsit jobban a saját és mások testi épségére, ha lehet ilyet kérni…