5 hiba, amit szinte minden állattartó elkövet

nlc | 2017. Szeptember 27.
Sajnos az ember túl sokszor magából indul ki, és elfelejti, hogy az állatok gyakran egészen másként működnek. Megmondjuk, mik azok a hibák, amiket semmiképpen ne kövess el kedvenced nevelése közben!

Ölelgetés

Sajnos már régóta mondogatják, hogy az állatok inkább csak megtűrik (jó esetben) az ölelést és a puszilgatást, ezek ugyanis evolúciósan kellemetlen helyzetek nekik. Állítólag segít, ha megtanítjuk nekik a „Fel!” parancsot, így tudni fogják, hogy fel lesznek emelve egy kis ölelgetésre – így legalább nem lesz nekik olyan stresszes a váratlanul jött szeretet.

Felkelted

Ha egy családtagunk alszik, megpróbálunk lábujjhegyen mászkálni körülötte, de egy alvó kutyára vagy macskára már senki nem figyel: akár a saját szórakoztatásunkra szándékosan, akár véletlenül is felkelthetjük őket. Próbáljunk odafigyelni rá, hogy feleslegesen ne zavarjuk meg kedvenceink álmát!

Megszidod a lopásért

Ami persze természetes, de nem akkor, ha egy számára elérhető magasságban hagyott ételt csent el. Az állatokban nincs önkontroll, ezért muszáj odafigyelnünk, hogy ne hagyjunk semmilyen kísértést a lakásban.

Összezavarod

Ha úgy beszélünk egy állathoz, ahogy egy emberhez tennénk, csak összezavarjuk a sok különböző parancsszóval. „Hol a labdád?”, „Hozd ide!”, „Keresd!” – nem lehet őket összevissza használni, inkább válasszunk ki egyet, amit következetesen mondunk.

Megosztod az ételed

Sajnos az emberi étel nem tesz jót az állatoknak, ezért nem is jó ötlet tányérunkról etetni kedvencünket. Ha szeretnénk házi koszttal kiegészíteni kedvencünk étrendjét, konzultáljunk állatorvosunkkal, de sose adjunk háziállatunknak egészségtelen gyorskaját vagy feldolgozott élelmiszert.

BrightSide

Exit mobile version