Ezért fontos, hogy hátrafelé nézzen a gyerekülés

nlc | 2018. Március 18.
A kislány csodával határos módon életben van.

A jelenlegi szabályok szerint a kisgyermekek autósülését kétéves korban lehet először megfordítani, hogy menetiránnyal szemben utazhassanak. Pontosan így tett Tanya Bender is, mikor kislánya, Aniyah betöltötte a kettőt.

Egy szörnyű balesetben bebizonyosodott, hogy tévedett. A használati utasítás és az érvényben lévő szabályok szerint is helyesen cselekedett, a kislány azonban olyan sérülést szenvedett, amit a szakirodalom „belső lefejezésnek” nevez. „Ha hátrafelé nézett volna a gyerekülése, most semmi baja nem lenne.”

Fotó: Facebook/Tanya Bender

A sérülés orvosi neve atlanto-occipitalis diszlokáció, és akkor történik, amikor a hirtelen fékezéstől az ember feje hirtelen és nagy energiával előrelendül. Bár felnőtteknél is megtörténhet, kisgyermekek esetében sokkal nagyobb ennek az esélye, hiszen egy gyermek feje a súlyának mintegy negyedét teszi ki, és az azt tartó izmok sem elég fejlettek ahhoz, hogy megfékezzék a mozgást. Ráadásul az ő esetükben a csigolyák még nem csontosodtak meg teljesen, sokkal puhábbak, porcszerűek.

Fotó: Facebook/Tanya Bender

Ez két éve történt. Aniyah apró lépéseket tesz a felépülés útján, de lovagolni, rohangálni, sportolni soha nem fog tudni. Édesanyja most azért osztotta meg történetét, hogy mindenkit figyelmeztessen: ameddig lehet, utaztassák babájukat hátrafelé néző gyerekülésben.

 

Forrás: CafeMom

Kiemelt kép: Facebook/Tanya Bender

Exit mobile version